El a kezekkel Schmitt Páltól - röplabdázók állásfoglalása

MTI
Huszonöt volt válogatott röplabdázó - El a kezekkel Schmitt Páltól! címmel - nyílt levélben állt ki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mellett, egyben felszólította Körösfői Lászlót, hogy "mondjon le minden sportban betöltött megbízatásáról".

A Danada Judit által az MTI-hez eljutott közlemény szerint "A MOB elnökét politikai megrendelésre eddig többször megtámadták. Minden alkalommal bizalmat szavazott neki a tagság."

Az aláírók úgy vélik, Körösfőinek, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ)elnökhelyettesének, volt elnökének, "aki maga a megkövesedett múlt", saját sportága megmentésén kellene fáradoznia Schmitt támadása helyett. Kiemelik, hogy éppen az ő elnöksége alatt került kilátástalan helyzetbe a röplabda, szűnt meg számtalan klub és csökkent radikálisan az utánpótláskorúak száma.

"Ezért felszólítjuk Körösfői Lászlót, hogy nézzen tükörbe és mondjon le minden sportban betöltött megbízatásáról, és politikai küldetését ne a sportélet rombolására használja fel, ha már segíteni képtelen" - zárul a sportág olyan ismert alakjainak aláírásával jegyzett közlemény, mint Bardi Gyöngyi, Torma Ágnes, Filipovits Tamás és Karagics Mátyás.

A Fővárosi Bíróság Körösfői László beadványa alapján kedden első fokon megsemmisítette a MOB szeptemberi rendkívüli közgyűlésén született határozatot, amely 69-69-es szavazataránnyal - három tartózkodás mellett - megerősítette elnöki tisztségében Schmitt Pált.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32