A bejelentés pénteken, a cég jászfényszarui gyárában hangzott el, ahol Li Jun Joung (Lee June Young) elnök többek között kiemelte, hogy a Samsung egyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) TOP programjának a támogatója és az 1998-as naganói téli játékok óta valamennyi olimpia hivatalos partnere. Amint jelezte, a cég elkötelezett híve az olimpiai eszmének, támogatja a tiszta versenyt, és a minél jobb emberi teljesítmény eléréséért folytatott küzdelmet.
Schmitt Pál, a MOB vezetője azt mondta, kiváló kapcsolat alakult ki 1996 óta tartó együttműködés során. A Samsung olimpiai futófesztiválnak például tíz év alatt több mint egy millió résztvevője volt, az elmúlt évtől pedig a vállalat a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni névadója lett. Hozzátette, több magyar olimpikon kapott lehetőséget arra, hogy a Samsung által támogatott olimpiai fáklyastaféta résztvevője legyen.
A MOB-elnök kitért arra, hogy a cég a következő időszakra jelentősen megemelte a pénzbeli támogatás összegét, illetve az általa nyújtott szolgáltatások értékét.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
Rovataink a Facebookon