Könnyed győzelem a románok ellen

MTI
A görögök elleni pénteki győzelmet követően szombaton a románok ellen is nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott a debreceni négycsapatos Volvo Kupán.

A találkozó a ráúszást követően egy perces gyászszünettel kezdődött. Az 1988-as olimpián szerepelt magyar válogatott játékosa, Pardi Tibor hunyt el tragikus hirtelenséggel 40 évesen, az ő emlékének adóztak a debreceni uszodában.

A két nemzet egymás elleni 90. találkozóján Biros büntetőből szerzett találatával a magyar válogatott jutott előnyhöz, ám ezt Matei révén még egalizálták a vendégek. A közel ezer fős közönség előtt a negyed végén Kiss Gergő gondoskodott az előnyről.

A folytatásban továbbra is meglehetősen sok volt a támadó szabálytalanság és a kihagyott helyzet, de ebben a periódusban Fodor és Benedek is eredményes volt, ezért növelni tudták Kemény Dénes tanítványai a nagy szünetig előnyüket.

A harmadik negyedtől jóval gólgazdagabb időszak vette kezdetét, a vendégek 5-4-nél egy gólra fel is zárkóztak, ám ezt követően már csak egyszer találtak be Nagy Viktor kapujába, a negyedik negyed elején. Eközben a magyar együttes hétszer is gólt ünnepelhetett, és a közelgő világbajnokságra nézve bíztató lehet, hogy ekkor már az előnyöket is jobban értékesítették Kásásék. A találkozó végén Biros emberelőnyös gólja adta meg a kegyelemdöfést a román csapatnak.

A debreceni tornát megelőző kolozsvári tornához hasonlóan ismét 12 gólt dobott a Kemény-gárda a világbajnokságon is csoportellenfél román csapatnak és a görögök elleni kissé gyenge támadójáték után ezúttal gólerős mutatvánnyal rukkoltak ki a magyarok.

Volvo Kupa, 2. forduló: Magyarország-Románia 12-5 (2-1, 2-1, 4-2, 4-1)
a magyar góldobók: Biros, Madaras, Kiss G., Molnár 2-2, Fodor, Benedek, Szívós, Kásás 1-1
Pénteken játszották: Magyarország-Görögország 9-6 Németország-Románia 7-6
Vasárnap játsszák: Románia-Görögország 11:15 ó Magyarország-Németország 13 ó

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32