A pekingi olimpiai építkezések gerjesztik a Japánban elharapódzott fémlopásokat - ezt állítják ipari szakértők. Több mint kétmilliárd jen (mintegy 3,4 milliárd forint) értékű fémtárgyat loptak el tavaly a szigetországban - írták hétfőn médiatudósítások tokiói rendőri jelentések nyomán. A rendőrség az emelkedő acél és rézáraknak tulajdonítja a 2006-ban történt mintegy 5700 lopást. Vasárnap négy különböző esetről érkezett bejelentés, többek között egy 550 kg súlyú rézhuzalt emeltek el a tettesek Gifu elöljáróságban, Japán központi részén.
Februárban a Tokió szomszédságában fekvő Szaitama elöljáróság parkjaiból szállítottak el két rozsdamentes acél gyermekcsúszdát. Helyi illetékesek elmondták, hogy a tolvajok hátrahagyták a csúszda lépcsőjét, de a szerkezet még így is olyan nehéz lehetett, hogy legalább két személy kellett az elcipeléséhez.
Február végén Tokiótól délre, egy Kanagava elöljáróságbeli temetőből úgy 200 acél tömjéntartónak kelt lába. A múlt hónapban egy nyilvános vécé réztetejét is meglovasították. A réz ára hatvan százalékkal nőtt a londoni fémbörzén, mióta 2005 végén a megnövekedett kínai import felverte az árfolyamot.
A fémlopásokat a 2008-as pekingi olimpiával kapcsolatos nagyarányú építkezések gerjesztik, a tolvajok ócskavasként adnak túl a zsákmányon. A japán vas- és acél újrahasznosítási intézet munkatársai szerint az ócskavas iránt nem csak a hazai piacon nagy a kereslet, hanem Kínában, Dél-Koreában és Tajvanon is.
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon