Gusztáv
-7 °C
-1 °C

Vérrögöt vettek ki a kiütött mexikói bokszoló agyából

MTI
2007.03.05. 18:00
Agyműtétet hajtottak végre Victor Burgos mexikói ökölvívón, aki szombaton, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) légsúlyú világbajnoki címéért rendezett összecsapáson szenvedett súlyos sérüléseket az amerikai Carsonban.

A Don King Produkciós Iroda szóvivője szerint az operáció során vérrögöt kellett eltávolítani a 31 éves sportoló fejéből. A beavatkozást a Harbor-UCLA Egészségügyi Központban hajtották végre, ahol Burgost jelenleg is kómában tartják, hogy az agyában kialakult duzzanat a lehető leggyorsabban visszahúzódjon.

A mexikói öklöző (57 mérkőzés/39 győzelem/15 vereség/3 döntetlen) a címvédő, örmény Vic Darchinyan (28 mérkőzés/28 győzelem) ellen lépett szorítóba szombaton. A mérkőzésen Burgos már a második menetben padlóra került, ám felállt és egészen az utolsó menetig állta a Dühöngő Bika becenévre hallgató bajnok rohamait. A 12. szakaszban azonban szinte már öntudatlan volt a rengeteg ütéstől, s a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet. A lefújás után a mexikói bunyós valósággal bezuhant a sarokba és többször elvesztette eszméletét, ezért a ringorvos mentőt hívott hozzá.

Burgos 2002-ben megszerezte az IBF kislégsúlyú világbajnoki övét, majd két sikeres címvédés után 2005 májusban veszítette azt el. Ezt követően váltott súlycsoportot, amelyben a kis híján tragikus kimenetelű szombati meccs előtt kétszer győzött.