Tiger Woods idén nem jön Magyarországra

MTI
Legalább még egy évet várni kell Tiger Woods magyarországi vendégszereplésére, miután több kecsegtető ígéret után halasztó válasz érkezett az amerikai golfsztár menedzsmentjétől.

Rácz Félix menedzser tájékoztatása szerint a világelső a nyáron mutathatta volna be kivételes tudását hazánkban, de beleegyezés helyett csak egy szóbeli ígéret érkezett a 2008-as esztendőre.

"Az amerikaiak azt írták a levelükben, hogy az általunk javasolt időpontban a miénk mellett további nyolc meghívásnak sem tudnak eleget tenni, és sajnálattal bár, de lemondták a magyarországi utat" - mondta Rácz Félix. "Sajnos engem nem vigasztal, hogy másokat is elutasítottak, mint ahogyan az sem, hogy gyermeke születése miatt Woods talán még a US Openen, illetve a British Openen sem indul. Ugyanakkor megértem az indokot, és tiszta szívemből gratulálok neki az apasághoz. A félmillió dolláros költségvetésünk összeállt, és a támogatóinkkal azon leszünk, hogy az amerikaiak jövőre beváltsák ígéretüket. Állításuk szerint 2008-ban európai körutat is szerveznek, és ha rajtunk múlik, ennek nálunk lesz az egyik állomása."

Az ügynökök arról is tájékoztatták Rácz Félixet, hogy Woods az esztendő második felében vélhetően nagyon kevés viadalon indul, részben a gyermeknevelés, részben pedig egy új kísérlet miatt. A golfozó ugyanis belevágott egy saját PGA-verseny szervezésébe, amellyel igyekszik megfelelni saját támogatói körének is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31