Rátgéber nem lesz kapitány

MTI
Amint azt a múlt héten már jelezte, Rátgéber László Berényi János szövetségi elnökkel történt egyeztetését követően megerősítette: nem lesz a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

"Ma telefonon tárgyaltam Berényi úrral, és bár rendkívül megtisztelőnek tartom a felkérést, de nem vállalom el a posztot. Természetesen nem az új MKOSZ-vezetéssel van a probléma, hanem azzal, hogy nekem a feltöltődés érdekében nyáron szükségem van a kosárlabda nélküli életre. A 2004-es távozásom óta én már nem szeretnék júliustól augusztusig is intenzíven a szakmámmal foglalkozni, és a mátraházi vagy tatai edzőtáborban tölteni a szabadidőmet" - nyilatkozta az MTI-nek a MiZo Pécs mestere.

Ami a válogatott körüli teendőket illeti, a baranyaiakkal tízszeres bajnok tréner hangsúlyozta, hogy ha az új kapitány igényt tart rá, szaktanácsadóként szívesen közreműködik. Ennek jeleként a közeljövőben részt vesz az újjáalakult szövetség szakmai bizottságának felállításában.

Ami pécsi jövőjét illeti, Rátgéber közölte, partnereket keres ahhoz, hogy új sikersztori kezdődhessen a Mecsekalján.

"Jelenleg napról napra változik a helyzet, nehéz megjósolni, hogy mi lesz az idény végeztével. A magam részéről általában gyorsabb változásokat sürgetek, mint a klubvezetés, úgyhogy bőven lesz mit megbeszélni. Komoly érdeklődést változatlanul csak az Euroliga négyes döntőjének otthont adó Szpartak Moszkva részéről tapasztaltam" - jelentette ki a tréner.

Ami pedig a legutóbbi bajnokin, Szegeden elszenvedett meglepetés-vereséget - a Pécs szezonbéli második kudarcát - illeti, Rátgéber tréfásan csak annyit mondott: megbüntette magát. "Három napon át csak Emerson, Lake and Palmert hallgattam. Kemény volt, de megérdemeltem."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32