Angliában, belga bokszoló ellen védheti meg címét Hidvégi

MTI

Hidvégi György március 30-án, a belga Ismail Abdoul ellen védheti meg a Boksz Világalapítványnál (WBF) őrzött cirkálósúlyú világbajnoki címét. A magyar öklöző klubjának, a Polish Boxing Promotionnek a tájékoztatása szerint az ellenfél és az időpont mellett az is eldőlt, hogy a találkozóra az angliai Crawley-ban kerül sor.

Az eddigi 14 profi meccséből 12-t megnyert Hidvégi (12 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség) tapasztalt bokszolóval küzdhet meg március 30-án. A 30 éves Abdoul ugyanis 41 mérkőzést vívott eddig, s ezek közül 28-at megnyert (28 győzelem, 2 döntetlen, 11 vereség). A magyar bajnok már csak azért sem számíthat könnyű összecsapásra, mert riválisát pályafutása során eddig csupán egyszer tudták kiütni.

A mérkőzésen a WBF vb-öve mellett egyszersmind a rangosabb IBO (Nemzetközi Bokszszervezet) interkontinentális címéért is megküzdenek Hidvégiék.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31