Sávolt teniszakadémiája Sanchezével működik együtt

Index
Folyamatos sérülései miatt 2004 végén jelentette be visszavonulását a legjobb magyar férfi teniszező, Sávolt Attila. A játékos 2002-ben még a 67. helyen állt a világranglistán, miután felhagyott az aktív játékkal, azóta azon fáradozott, hogy megteremtse egy teniszakadémia alapjait.

Jelenleg nemhogy a legjobb százban, de még az ötszázban sincs magyar férfi teniszező, ezen akar feltétlenül változtatni.

Sávolt kapcsolatainak köszönhetően a nevével fémjelzett akadémiáról Európa egyik legelismertebb tenisziskolájába, a Sanchez-Casal Akadémiára is eljuthatnak a tehetségesek, mi több, egy sztárvendéget is igyekszik Magyarországra csábítani.

Sávolt tanulmányi látogatást tett Agárdon, a Sándor Károly Futballakadémián, mert tapasztalatokat akart szerezni, hogyan lehet minden más szempontot a sporttevékenység alá rendelni.

A teniszező iskolájába - a Folyondár utcai Vasas-telepen - már ötéves kortól be lehet iratkozni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31