Szerb kapitánya lett a magyar férfi kosarasoknak

MTI
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) két hete megválasztott vezérkara kinevezte az új szövetségi kapitányokat: a férfiaknál Stojan Ivkovic, a nőknél Bencze Tamás lett a szakvezető.

"Az augusztusban kezdődő Eb-selejtezők miatt ez volt az egyik legfontosabb teendőnk, olyan szakembereket kértem fel, akik a leginkább össze tudják rázni a játékosokat. A nők számára az Eb 1-5. helye, azaz a pekingi olimpiára való kijutás a cél, melynek eléréséhez tanácsadóként számítok a posztot visszautasító Rátgéber Lászlóra. Bencze Tamás egy futottak még-csapatból három év alatt remek gárdát alkotott Zalaegerszegen, bízom benne, hogy a nemzeti együttesnél is bizonyít majd. A másfél évtizede Magyarországon élő Stojan Ivkovic hívó szavára pedig várhatóan kevesen mernek nemet mondani, ellenük egyébként erélyesen fel kívánok lépni" - mondta első hivatalos sajtótájékoztatóján Berényi János MKOSZ-elnök hozzátéve, hogy a kapitányok megbízatása az Eb végéig szól, hosszabbítási opcióval.

"Nem vagyok egyszerű ember, és egyelőre nem tudom felvázolni a szakmai elképzeléseimet, mivel nem világos még, hogy kikre építhetek. A példaképnek tekintendő Dávid Kornél számára mindig nyitva áll az ajtó, akár egy nappal a meccs előtt is betoppanhat. Már tavaly is hangoztattam, hogy legalább két magyar játékosnak kellene lenni a pályán minden bajnokin, ebben a koncepciómban most felkerült a pont az i-re, hiszen a nemzeti csapatot irányíthatom" - mondta a pécsi férficsapatnál szakmai igazgatóként is munkálkodó Ivkovic, akinek segítője a szolnoki Pór Péter lesz, míg a csapatvezetői tisztséget a korábbi válogatott Halm Rolland kapta meg.

A bosnyákokkal és a bolgárokkal egy pótselejtező-csoportba sorsolt férfiak augusztus huszonötödikén, míg a bolgárokkal és az izraeliekkel összekerült nők négy nappal később kezdik meg menetelésüket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25