Már biztos az újabb érem az asztalitenisz Eb-n

MTI
2007.03.30. 08:57
A belgrádi asztalitenisz Európa-bajnokság ötödik versenynapján remekül szerepeltek a magyar versenyzők, s vegyespárosban újabb két éremnek örülhettek.

Előbb Pázsy Ferenc Póta Georginával az oldalán jutott be a legjobb négy közé vegyespárosban. Pázsy érme azért is szenzációs, mert magyar férfiversenyző utoljára 19 évvel ezelőtt a párizsi Európa-bajnokságon állhatott dobogón. Pázsyék után a Szmirnov, Tóth duó is biztosította helyét a legjobb négy között vegyes párosban, s mivel a két magyar érdekeltségű egység külön ágon szerepel, legkorábban csak a döntőben találkozhatnak.

Az elődöntőben Pázsyék pénteken délután 16 órakor az orosz Kuzmin, Fagyejeva duóval találkoznak, míg Szmirnov és Tóth szintén pénteken 16-tól a kétszeres vegyes páros Európa-bajnok Karakasevic (szerb), Paskauskiene (litván) párossal mérkőzik a fináléba jutásért.

Női egyesben Lovas Petra két győzelmével a legjobb 16 közé jutott, csakúgy, mint Tóth Krisztina. Lovas a 32 között az orosz Ganyinát győzte le, Tóth pedig Palinát, ezzel ő is a legjobb 16 között van.

A férfi párosok küzdelmében a Pázsy Ferenc, Fazekas Péter kettős a nyolcaddöntőben búcsúzott egy lengyel, horvát duó ellen. Férfi egyesben csak Fazekas Péter érte meg a harmadik fordulót, de ott az osztrák Chen Weixing megállította a magyar fiút, ezzel ebben a számban nincs már magyar szereplő. Női párosban a Póta, Tóth duó mellett a Li Bin Zhu Fang (spanyol) egység is bejutott a legjobb 16 közé.