Debrecen megrendezhti a decemberi rövidpályás úszó-Eb-t

MTI
2007.05.15. 16:55
Már semmi akadálya nincs annak, hogy Debrecen december 13. és 16. között otthont adjon a 2007-es rövidpályás úszó Európa-bajnokságnak.

Ezt az a megállapodás teszi bizonyossá, amelyet Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kötött kedden Gyárfás Tamással, a Magyar Úszó Szövetség elnökével, aki mint a LEN végrehajtó bizottságának tagja a találkozón az Európai Úszó Szövetséget is képviselte.

"A minden részletre kiterjedő tárgyaláson a felek a legteljesebb együttműködésben állapodtak meg" - olvasható a megbeszélésekről kiadott szűkszavú közleményben.

A múlt héten a Magyar Úszó Szövetség elnöksége határozatában még úgy fogalmazott: arra kényszerülhet, hogy elvegye az ez év decemberében esedékes rövidpályás Európa-bajnokság rendezési jogát Debrecentől, mivel a város önkormányzata mindeddig nem írta alá a LEN-nel szükséges szerződést. Orendi Mihály, az Eb szervezőbizottságának vezetője viszont már akkor biztos volt benne, hogy Debrecen marad a házigazda. Ezt szentesítette most a Kósa-Gyárfás megállapodás.

A LEN végrehajtó bizottsága legközelebbi, május 25-26-án Kijevben tartandó ülésének egyik napirendi pontja éppen a rövidpályás Eb lesz.