Ahány kilométer, annyi ezres a győztes bringásnak

Index
2007.05.29. 13:08
A Szegedi KSC-s Blazsó Márton és Hasenfratz Péter csatáját hozta a szilvásváradi Wenson Maraton, amely végül Blazsó győzelmével végződött a 117 kilométeres hosszútávon. A három távon összesen 1320-an álltak rajthoz, és küzdöttek meg az éjszakai eső okozta sárral, és a kemény emelkedőkkel.

Egész héten szikrázó napsütéstől, és hőségtől tartottak a sportolók, de szombat délután helyreállt a világ rendje: vagyis ha mountain bike maraton és Szilvásvárad, akkor eső és sár. Egész éjszaka esett és bár a vasárnapi 10 órás rajtra szétfújta a szél a felhőket, a lovas stadionban felépült rajtterület talaján is látni lehetett, hogy az erdőben idén is a víz lesz az úr. Ennek megfelelően nem születtek rekordidők egyik távon sem, de annál nagyobb harc volt minden kategóriában a helyezésekért. A T-Mobile TOP Maraton sorozat első futamán a győzteseket minden távon annyi ezer forinttal jutalmazták a szervezők, ahány km-t tekertek az erdőben: a hosszútáv győztese így nettó 117 ezer, a középtáv győztese 70 ezer, míg a rövidtávé 39 ezer forinttal mehetett haza. A hosszútávon az összdíjazás nettó 300.000 forint volt, és a verseny teljes díjazása, az összes kategóriában elérte a másfél milliót.

A Groupama Magyar Kupasorozatba számító hosszútávon Blazsó Márton keresztülhúzta az esélyesek számításait. A tavalyi T-Mobile TOP Maraton sorozat győztese, Hasenfratz Péter a második, míg Bogár Gábor harmadik lett.

"A rajt után az első komoly hegyen egy nagyobb bolyban tekertünk, majd beérve a terepre, Hasenfratzcal eltávolodtunk a többektől. Egy darabig egymást segítve haladtunk, majd egy hosszabb köves lejtőn el tudtam húzni Pétertől. Innentől megpróbáltam 160-as pulzussal, saját tempót diktálva tartani a távolságot - már annyira egy maratonon órákon keresztül lehet tartani egy ezt az intenzitást, de az utolsó emelkedőn szinte teljesen utolért. Itt minden erőmet összeszedve sikerült tempót váltani, és amint a célban megtudtam, három percre sikerült növelni az előnyömet. Nagyon örülök a mai győzelmemnek. A következő versenyem Ausztriában lesz, ahol világranglista pontokért fogunk küzdeni az Olimpiai kvalifikáció érdekében" - nyilatkozta a győztes.