Közös bérlet három fehérvári sportklubnál

MTI

Az országban egyedülálló kezdeményezéssel, közös bérlet kiadásával próbál az eddiginél is több nézőt, szurkolót csalogatni mérkőzéseire az Alba Volán-Fevita jégkorong-, az Albacomp kosárlabda- és a Cornexi-Alcoa-Auto Bahn női kézilabda-szakosztálya. A székesfehérvári klubok képviselői Warvasovszky Tihamér polgármester társaságában jelentették be az együttműködést csütörtökön.

A bérlet mindhárom első osztályú együttes hazai bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzéseire biztosít bebocsátást a nyugdíjasok és a diákok számára. A közös állóhelyi belépő 12 ezer forintba kerül, ez mintegy ötven százalékos megtakarítást jelent. A sportklubok vezetői - Balássi Imre (Cornexi), Ocskay Gábor (Alba Volán), Nagy Gábor (Albacomp) - jelezték, a közönség minél jobb kiszolgálása érdekében megpróbálják elkerülni a találkozók időpont-ütközését.

A közös bérlet mellett a Cornexi, a Volán és az Albacomp bajnoki összecsapásaira a korábbi évekhez hasonlóan idén is meccsenként 50-50 ingyenes diák illetve nyugdíjas belépő vár gazdájára Székesfehérvár Tourinform irodájában. Az Alba Volán osztrák ligabeli hazai összecsapásaira mérkőzésenként 25 jegy vihető el az igazolványok felmutatásával.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32