Cselgáncs-vb: újabb magyar bronz

MTI
Hadfi Dániel után Mészáros Anett is bronzérmet, s ezzel pekingi kvótát szerzett a Rio de Janeiróban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A paksiak 70 kilós kiválósága első mérkőzésén kokával verte a kínai Vang Csüant (Wang Juan), majd a legjobb 16 között a szenegáli Mendy ellen is diadalmaskodott. A negyeddöntőben az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes francia Emane azonban megállította őt, így a vigaszágon folytatta szereplését.

Ott a német Böhmöt jukóval, a spanyol Iglesiast pedig vazarival gyűrte le, így jöhetett a bronzmeccs Edith Bosch ellen.

A világ- és Európa-bajnok holland 2005-ben a rotterdami, tavaly pedig a tamperei Eb-n is jobbnak bizonyult a 20 éves magyarnál, aki ezúttal alaposan visszavágott: kokával és vazarival verte riválisát.

Az Eb-harmadik Mészáros ezúttal a magyar dzsúdósport 14. világbajnoki érmét szerezte meg, és kvótája egyben azt jelenti, hogy a hazai szövetség 2000 után ismét küldhet női cselgáncsozót az ötkarikás játékokra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32