Szerdától pótselejteznek a női kosarasok

MTI

Szerdán és csütörtökön lép pályára a magyar női kosárlabda-válogatott az olaszországi Lancianóban, osztályozó tornán, a csapat kispadján a távozott Bencze Tamás helyett megbízott szövetségi kapitányként Székely Norbert ül majd.

"Ebben a szakaszban nekem elenyésző a szerepem, itt már csak pontosítani lehet, és jobban begyakoroltatni az eddig megtanultakat. Négy edzést tartottam a lányoknak, az ellenfelekről pedig annyit tudok, hogy hamarosan kapunk egy kazettát a svédekről, a szlovénokat azonban csak az európai szövetség adatai alapján tudtam feltérképezni. Ha még az osztályozón is kudarcot vallunk, akkor a magyar kosártörténelem legfeketébb lapjaira kerülünk. Hangsúlyoznám azonban, hogy erről legkevésbé a játékosok tehetnek, ez egy hosszú folyamat eredménye. Míg Európa-szerte korosztályonként egy gondosan felépített koncepció szerint zajlik a munka, mi csak a zavarosban halászunk. Egyelőre nem tudom, hogy vállalnám-e hosszabb távra a szakvezetői feladatokat, az elsősorban a klubomtól függ" - mondta az MTI-nek az MKB-Euroleasing Sopron vezetőedzője.

A magyar-svéd-szlovén trióból csak a legjobb válogatott maradhat a 24 csapatos európai élvonalban, a többiek a B osztályban folytatják.

Az ugyancsak Lancianóban sorra kerülő Eb-selejtezőn Szlovákia, Izrael és Lengyelország küzd az egy hét múlva kezdődő kontinenstorna utolsó kiadó helyéért.

Az osztályozó torna menetrendje:
Szerda: Magyarország-Szlovénia 18 ó
csütörtök: Magyarország-Svédország 18 ó péntek: Svédország-Szlovénia 18 ó

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32