Elmúltak filléres gondjai a BVSC birkózóinak

Index
A kilencvenhét esztendős BVSC új támogatóval erősítette meg pozícióit: a birkózók anyagi gondjai megoldódtak a Dega Kft. belépésével.

"Az elmúlt években sokszor megalázó, filléres gondokkal küszködtünk - mondja Laukó Károly, a szakosztály vezetőségi tagja, - ám ennek ellenére hozták az eredményeket versenyzőink. Most, hogy egymásra találtunk támogatónkkal, ezentúl BVSC-DEGA-TÁT néven küzdünk az érmekért."

Tát - kis település Esztergom mellett - arról híres, hogy fiataljai közül sokan választják a birkózást. Lévai Zoltán edző szerint a sportág egyre több tehetséget vonz, olyanokat, akik a tanulás mellett sikeresek a szőnyegen is. Lavati Dániel például tavaly az ötödik-, idén az első helyet szerezte meg az ifjúsági Eb-n.

Módos Péter egymás után kétszer nyerte el a junior Európa-bajnoki címet, Molnár Ádám bronzérmet szerzett az idei kontinens-viadalon az ifik között - hogy csak néhány nevet említsünk a jövő reménységei közül.

A szakosztályt mindig is a magyar birkózósport utánpótlási bázisaként tartották számon, a szponzor segítségével most minőségileg javulhatnak a munka feltételei.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32