Aranyérmes az evezős-Eb-n a Varga, Hirling páros

MTI
A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár remek versenyzéssel aranyérmet szerzett az evezősök poznani Európa-bajnokságán.

A másik két, A döntőben vízre szállt magyar hajó - a Vinkó Gáspár, Simon Béla kormányos nélküli kettes és a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpár - egyetlen riválisát sem tudta megelőzni a végjátékban, így egyformán hatodik lett.

A 2005-ben vb-aranyérmes Varga, Hirling kettős, amely pénteken az előfutamot, majd szombaton a középdöntőt is magabiztos győzelemmel tudta le, a fináléban is favorithoz méltóan evezett. Rögtön a start után az élre állt és minden ellenőrző ponthoz, majd végül a célba is elsőként érkezett úgy, hogy fokozatosan növelte előnyét üldözőivel szemben. A magyar duó így két évvel ezelőtti világbajnoki címe után újabb nagy nemzetközi sikert aratott, s mostantól immár Európa-bajnoknak is mondhatja magát.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32