Kovács Péter a török kézilabdáért dolgozik

MTI
Kovács Péter, a Goldberger SE NB I-es női kézilabdacsapatának edzője Törökországban folytatja munkáját, ahol technikai igazgatóként a felnőtt és női válogatottak felügyelete lesz a feladata.

A korábbi BEK-győztes, vb-gólkirály, világválogatott kézilabdázó október másodikán írja alá kétéves szerződését.

"A felnőtt és korosztályos válogatottak szakmai munkájának felügyelete mellett az edzőképzésben is aktívan részt kell vennem, a cél pedig a sportág népszerűsítése és felzárkóztatása" - mondta Kovács Péter. "Nagyon érdekes szakmai kihívás ez a feladat. A labdarúgás és a kosárlabda is rengeteget fejlődött másfél évtized alatt Törökországban, valami hasonlót szeretnének a törökök kézilabdában is elérni. Az anyagi feltételek adottak, a szakmai hátteret kell megteremteni, ez lesz az elsődleges feladatom."

Kovács elmondta, három éve egy szakmai konferencián már járt Törökországban és nagyon kedvező tapasztalatokat szerzett.

"Az itteniek minden labdajátékot nagyon szeretnek, hiszek abban, hogy a kézilabdában is sikeresek leszünk. A török ajánlatról már hosszabb ideje szó volt, de csak pár napja állapodtunk meg minden részletben. Klubomnál, a Goldberger SE-nél nagyon korrektek voltak velem, hiszen amikor nyáron ideszerződtem, akkor megegyeztünk a vezetőkkel abban, hogy számomra kedvező ajánlat esetén bármikor távozhatok. Nagyon megszerettem a lányokat, a családom sem jöhet velem Törökországba, de szakmailag olyan kihívást jelent ez az új munka, hogy ezt nem lehetett visszautasítani."

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32