Mivel a németek 3:0-ra felülmúlták az STK Vecernji List Zagreb társulatát, a BL B csoportjában az első két fordulót köve-tően mind a négy együttes egy-egy győzelemmel és vereséggel áll. Ennek nyomán a továbbjutás - az első két helyezett folytathatja majd a legjobb nyolc között - szempontjából is különleges jelentőségű mérkőzés vár a magyar bajnokra.
Jakab János (a friss világranglistán 110.), Pázsy Ferenc (94.), Zwickl Dániel (146.) összetételű hármas a franciákat a nyitó körben 3:1-re verő horvát csapatot fogadja szeptember 28-án, pénteken 18 órától a jól bevált helyszínen, a Körcsarnokban.
A zágrábi együttes legismertebb játékosa a dél-koreai Joo Se Hyuk. A 27 éves, balkezes, védekező stílusú klasszis jelenleg a világranglista 15. helyezettje, ám pályafutása eddigi csúcsára négy esztendővel ezelőtt jutott fel: a 2003-as világbajnokságon döntőt játszott egyesben, és végül ezüstérmet vehetett át. A rivális keretének további tagjai: Tomislav Zubcic (21 éves, a világranglistán 250.), Tomislav Kolarek (19, 331.), valamint Dragutin Surbek Jr. (30, 205.).
Surbek neve nyilván jól cseng a sportág történetét ismerők számára: ő annak a Dragutin Surbeknak a fia, aki a hajdani jugoszláv asztaliteniszsport legendás alakja, a Jónyer-, Klampár-, Gergely-féle időszak meghatározó európai játékosa volt.