Focivébé, 2018: USA-Kína versenyfutás

MTI

Az Egyesült Államok Labdarúgó Szövetsége (USSF) kandidál a 2018-as férfi világbajnokságra, amennyiben a nemzetközi szövetség (FIFA) továbbra is fenntartja a földrészek rotációjára vonatkozó szabályát. Erről Sunil Gulati, az USSF elnöke beszélt a kínai női vb utolsó előtti napján. "Úgy gondolom, remek házigazdái lennénk a tornának" – jegyezte meg az 1994-ben már vébét rendező ország fociszövetségének elnöke.

Három év múlva a Dél-afrikai Köztársaság, 2014-ben a dél-amerikai kontinens valamelyik tagállama lesz a rendező, míg 2018-ban elvileg az észak- és közép- amerikai, illetve a karibi térség adhat otthont a férfi vb-nek. Csakhogy a jelenleg Sanghajban tartózkodó Joseph Blatter FIFA-elnök elmondta, elképzelhető, hogy Kína is kandidál a 2018-as labdarúgó vb megtartására. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a nemzetközi szövetség megváltoztatja a rotációs rendszert.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32