Vichy rendezheti a 2011-es kajak-kenu vb-t

MTI
2007.10.14. 14:07
A franciaországi Vichy adhat otthont a 2011-es olimpiai kvalifikációs síkvízi kajak-kenu világbajnokságnak - döntött guatemalavárosi ülésén a nemzetközi szövetség (ICF) kongresszusa.

Vichy mellett a jobb infrastruktúrát felvonultató Szeged és Athén is pályázott, ám ezúttal - a hazai szövetség (MKKSZ) tájékoztatása szerint - a sportágfejlesztési érdekek voltak fontosabbak.

Az MKKSZ-t Schmidt Gábor főtitkár és Vékássy Bálint versenyigazgató képviselte. A magyar prezentáció a korábbi sikeres szegedi rendezéseket felelevenítő rövidfilmmel kezdődött, a bemutató jelmondata pedig azt sugallta, az összeszokott magyar rendezői gárda nem árul zsákbamacskát.

Ugyanakkor az ICF vezetői sem kerteltek: elismerték, hogy minden szakmai érv a magyarországi lebonyolítás mellett szólna, ám az 1998-as és a 2006-os szegedi világbajnokság túlontúl közeli, ráadásul most egy olyan szövetségnek szeretnék megadni a lehetőséget, amely a szlalom szakág mellett síkvízi jelenlétét is erősíteni akarja.

A döntés során ennek megfelelően a franciák kapták a legtöbb szavazatot, megelőzve a magyar és a görög pályázatot.