Új eljárást akarnak az Alba Volán ellen

MTI
2007.10.17. 18:51

Nem az Alba Volán kizárását, hanem az érvényben lévő versenyszabályzattal összhangban lévő új döntést vár el a Magyar Jégkorong-szövetség (MJSZ) elnökségétől az Újpest, a Ferencváros és a Dunaújváros vezetősége. A három klub szerdán közös levélben fordult az MJSZ-hez, amelyben arra kérik az elnökséget, hogy folytasson le új eljárást az Alba Volán ügyében.

"Ismételten hangsúlyozzuk, hogy nem célunk az Alba Volán kizárása - mondta az MTI-nek Joós Zoltán, az UTE szakosztályelnöke. - Nem tartjuk helyesnek, hogy az elnökség pénzbírságra ítélte a Csíkszeredára kevés játékossal elutazó székesfehérváriakat, ugyanis ilyen büntetési tétel nincs a versenyszabályzatban. Helyette az áll, hogy ha egy klub a kizárása ellen fellebbez, és annak az elnökség helyt ad - jelen esetben ez fordult elő -, akkor a versenybíróság mielőbb írja ki az elmaradt mérkőzések időpontját."

Ha így történik, az Alba Volánnak még egyszer el kell utaznia a HC Csíkszeredához, mai körülbelül másfélmillió forintjába kerülne, vagyis a címvédő nem úszhatná meg az elnökség által kiszabott 300 ezer forintos büntetéssel.

"Nem szeretnénk, ha a bajnokság komolytalanná válna. Jó lenne, ha mindenki odafigyelne a szabályokra, és azokat betartaná" - tette hozzá Joós.

Az MJSZ versenybizottsága október 7-én kizárta az Alba Volánt az ob I-ből, mert a csapat október 4-én, 5-én nem jelent meg a minimálisan előírt 15 fővel a HC Csíkszereda otthonában, ráadásul a 7-i összecsapásra már ki sem állt. Az elnökség a döntést október 8-án megsemmisítette, és 300 ezer forintos büntetést rótt ki azzal, hogy ha hasonló eset még egyszer előfordul, a Volánt kizárja, és újabb egymillió forint büntetést szab ki.

A fehérváriak arra alapozták védekezésüket, elutazásukkor még nem tudták, hogy 15 fő a minimális előírás, ezzel csak Csíkszeredán szembesültek, és ezért 15 játékos nevét írták be a jegyzőkönyvbe, noha ketten közülük meg sem jelentek.