2,5 millió forint az utánpótlásnak Székely Évától és az NSSZ-től

MTI
2007.10.25. 13:40

Székely Éva telefonos köszöntése mellett a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) jelképesen kiosztott két és fél millió forintot csütörtökön, az olimpiai bajnok úszó "Sírni csak a győztesnek szabad" című könyvéről elnevezett, és többek között annak bevételeiből is finanszírozott pályázat nyerteseinek.

Az NSSZ 101 érvényes pályázat közül választotta ki az ország szinte minden részéből azt a 26 kis sportegyesületet, melynek utánpótlásképzését 100-100 ezer forinttal támogatja (három egyesület 80, 70 és 50 ezer forintot kap).

A nyertesek - közöttük lövész-, búvár-, szumó-, tollaslabda- és síklub - sporteszközökre és sportruházatra költhetik az összeget.

A pályázatot Székely Évának köszönhetően - aki könyve negyedik kiadása bevételének ötven százalékát ajánlotta fel - már másodszor hirdették meg. 2006-ban 800 ezer forintot osztottak szét. Idén ebből a forrásból 500 ezer forint jött össze, amit a Nemzeti Sportszövetség kétmillió forinttal megtoldott.