Szilárda
-4 °C
3 °C

Tour de France: megvan a 2008-as útvonal

MTI
2007.10.25. 18:11
Ünnepélyes keretek között bejelentették a jövő évi Tour de France országúti kerékpáros körverseny útvonalát, amely 1966 óta először nem egyéni időfutammal veszi majd kezdetét.

A 3554 km hosszú, háromhetes franciaországi viadal július 5-én Brestből rajtol, a befutó pedig 27-én, szokás szerint a párizsi sugárúton, a Champs-Élysées-n lesz.

A világ legnagyobb és legismertebb kerékpárversenyének 2008-as programjában két egyéni időfutam szerepel és a korábbiaknál kevesebb lesz benne a hegyi szakasz.

"Ugyan a szokottnál valóban eggyel kevesebb hegyi etap lesz, azonban eggyel nőtt a hegyi befutók száma, így valószínűleg még izgalmasabbá válik a küzdelem" - mondta Christian Prudhomme versenyigazgató.

A sportvezető szavait az is alátámasztja, hogy az utolsó héten kerül sor az egyik legkeményebbnek ígérkező szakaszra, amikor is a legendás Alpe d,Huez-i befutó előtt olyan csúcsokra kell felkapaszkodniuk a versenyzőknek, mint például a Galibier. Ráadásul az utolsó előtti erőpróba egy 59 km-es egyéni időfutam lesz, így az utolsó hét előtt senki nem veheti biztosra a sikerét. Az útvonal két nap erejéig Olaszországot is érinti majd.

A szervezők az útvonal kihirdetésekor azt is kinyilvánították, hogy egyetlen csapat részvétele sem biztos. Prudhomme szavai szerint a Pro Tour-licenc nem garancia arra, hogy az adott istálló elindulhat a Touron. Az elmúlt két évben a nemzetközi szövetség szabályai értelmében a Pro Tour-csapatoknak kötelező volt részt venni a három nagy körversenyen, azaz a Giro d,Italián, a Vuelta a Espanán és a Tour de France-on.

"Valószínűleg 20 csapat lesz. Eggyel több vagy kevesebb persze lehet" - mondta Prudhomme.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!