Jolán
2 °C
4 °C

Újabb kétmillió olimpiai jegyet adnak el

MTI
2007.10.29. 15:24

Kedden megkezdődik a jövő évi pekingi olimpia jegyárusításának újabb szakasza, mely során a szervezők 1,85 millió belépőt értékesítenek. Az első, márciustól augusztusig rendezett szakasszal ellentétben - amikor 2,2 millió jegy talált gazdára - ezúttal nem sorsolással dől majd el a belépők sorsa, hanem az igénylési sorrendnek megfelelően osztják ki azokat. A szabályok szerint egy ember maximum 50 jegyet vehet, ám ezek közül csupán kettő szólhat kiemelt eseményre.

A vásárlásokat az interneten keresztül lehet lebonyolítani, illetve személyesen a Bank of China ezer kijelölt fiókjában. Az óriási érdeklődést jól mutatja, hogy a nyitó-, illetve záróünnepségre már nem lehet jegyet váltani, azokat mind eladták korábban.

A pekingi olimpiára összesen hétmillió belépőt adnak ki. Ebben már azok a jegyek is benne vannak, amelyeket az olimpiai család tagjai - olimpiai bizottságok, nemzetközi sportági szövetségek, sajtó, szponzorok, stb. - számára tartanak fenn. A számítások szerint a jegyárusításból származó összes bevétel 140 millió dollárra rúg majd.

A játékokra a legolcsóbb belépő 30 jüanba (750 forint) kerül, de a belépők 58 százaléka nem drágább 100 jüannál (körülbelül 2500 forint). Az összes belépő 14 százalékát iskolásoknak tartják fenn (ezek darabját 10 jüanért adják).

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?