Eger-Szeged a LEN Kupa negyeddöntőjében

MTI

Összesorsolták az Egert és a Szegedet a férfi vízilabda LEN Kupa negyeddöntőjében. A kontinentális szövetség (LEN) serlegéért kiírt sorozat párosítása szerint a négy közé jutásért zajló párharc első mérkőzését Szegeden vívja a két csapat várhatóan december 22-én, míg az egri visszavágó valószínű időpontja január 20-a.

A magyar együttesek szombaton biztosították helyüket a LEN Kupa legjobb nyolc gárdája között, miután az Eger a 14-9-es hazai sikert követően Nagyváradon, a román Oradea otthonában két góllal (14-12) veszített, a Szeged pedig az otthoni 12-9 után egyetlen találattal (8-7) kapott ki az olasz Catania vendégeként.

A magyar-magyar párviadal nagy küzdelmet ígér. Az egriek háza táján abban bíznak, hogy mivel a második meccs lesz náluk, előnyösebb helyzetben lesznek, míg a csongrádiak optimizmusukat arra alapozzák, hogy a bajnokságban, az őszi idény szegedi összecsapásán 10-8-ra legyűrték a hevesi alakulatot. Mindkét fél sajnálja, hogy összekerültek, hiszen így egyiküknek már ebben a körben bizonyosan búcsúznia kell, a semleges szurkoló viszont annak örülhet, hogy egy magyar együttes egészen biztosan lesz a LEN Kupa legjobb négy gárdája között.

A negyeddöntő párosítása: Savona (olasz) - Budvanszka Rivijera (montenegrói) Spandau 04 (német) - Sturm Csehov (orosz) SZEGED-BETON VE - BRENDON-UPC-ZF-EGER Terrassa (spanyol) - Dinamo Moszkva (orosz)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59