Dennis marad a McLarennél

MTI

Ron Dennis, a Forma-1-es Mclaren-Mercedes csapatfőnöke cáfolta azokat a sajtóértesülésket, melyek szerint elhagyja a wokingi istállót. A brit sajtó úgy vélte, hogy az F1-es kémügy miatt Dennis bizonyosan nyugalomba vonul.

"Nem hagyom ott a csapatot, ez biztos - nyilatkozta a csapatfőnök a News of the World című lapnak. - Tudom, hogy többen ezt szeretnék elérni, de ebből nem lesz semmi. Nem hiszem, hogy ez jót tenne a McLarennek."

McLaren-Mercedes szeptemberben elvesztette az összes, addig szerzett pontját az idei konstruktőri versenyben, valamint 100 millió dolláros büntetést kapott, mert Nigel Stepney, a Ferrari fejlesztésekért felelős korábbi mérnöke 780 oldalas dokumentumot adott át Mike Coughlannek, a McLaren-Mercedes közben már menesztett vezető mérnökének, a wokingi csapat pedig - az FIA álláspontja szerint - felhasználta az információkat.

Ettől elviekben függetlenül az egyéni vébégyőzelmet úgy bukta el az utolsó futam előtt vezető mclarenes, Lewis Hamilton, hogy nem az összetettben második Fernando Alonso, hanem a harmadik helyről előrelépő ferraris Kimi Raikkönen előzte meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59