Visszakapta cseh állampolgárságát Martina Navratilova

MTI
2008.03.11. 14:35
Martina Navratilova, minden idők egyik legjobb teniszezője visszakapta cseh állampolgárságát - erősítették meg kedden Prágában, miután a hírt a világsztár közölte újságírókkal, Tokióban.

Navratilova 1975-ben hagyta el az akkori szocialista Csehszlovákiát: a US Open után New Yorkban jelentette be, hogy nem tér vissza hazájába és politikai menedéket kér az Egyesült Államokban. Emigrációja legfőbb okaként azt hozta fel, a hatóságok nem engedélyezték, hogy tartósabban tengerentúlon élhessen és játszhasson. Ezt követően Navratilovát megfosztották csehszlovák állampolgárságától; az amerikait pedig 1981-ben kapta meg.

"Január kilencedikén visszakaptam cseh állampolgárságomat, melyet harminc éve vesztettem el" - mondta Navratilova telefonon a Mladá Fronta Dnes című lap szerkesztőjének Tokióból. Azt a korábbi állítását, miszerint azért szerette volna visszakapni cseh a állampolgárságot, mert nem ért egyet George Bush politikájával, most módosította.

"A két dolog nem függ össze. Valóban kijelentettem, hogy nem tetszik az, amit Bush csinál, s úgy tudom, hogy az emberek többségének sem tetszik. Ezt az ügyet összekötni a politikával azonban értelmetlen lenne" - fogalmazott Navratilova.

Navratilova, aki pályafutása során összesen 59 Grand Slam-tornát nyert, már hosszabb ideje arra törekedett, hogy visszaszerezze cseh állampolgárságát. Amerikai útlevelét meg kívánja tartani, mert tartósan az Egyesült Államokban él. Az utóbbi évtizedben azonban gyakran látogat Csehországban, ahol a szülei élnek. Bejelentette, hogy szeretné megvalósítani régi álmát: egy teniszakadémiát akar nyitni Csehországban, hogy támogathassa a fiatal tehetségeket.