Szocsiban már hamisítják az olimpiai termékeket

MTI
2008.03.13. 08:58
Szocsiban nemrég Olimpiai elnevezéssel a verseny öt karikájával és az emblémának szánt hópehellyel díszített üvegek jelentek meg vodkával. Mivel a televízióban a kormány illetékesei már többször elmondták, hogy az ilyesmi szigorúan tilos, a helyi lakosokat nem érte készületlenül a dolog, s nyomban jelentették a látottakat ott, ahol kell. A rend őrei a bejelentés nyomán percek alatt a helyszínen termettek és az utolsó üvegig elkobozták az "olimpiai" vodkát. Csak később derült ki, hogy Krasznodarban is árusították. Az egész területen több mint 13 ezer üveget, vagyis mintegy 7000 liter vodkát koboztak el. Az egészet visszaszállították a gyártónak, csináljon vele, amit akar, csak ne merje árulni. Az illető azzal védekezett, hogy még a vonatkozó törvények elfogadása előtt palackozták a vodkát. Ennek ellenére nem kizárt, hogy a forgalomba hozóknak bíróság előtt kell felelniük. Egy jogász elmondta: az engedély nélküli olimpiai termékek megjelenése a világ legtermészetesebb dolga, minden olimpia előtt így van ez, mert általában csak később jelennek meg a vonatkozó jogszabályok. Az orosz törvény azonban csak nagyon csekély büntetéssel fenyegeti megsértőit, ezért majd még módosítani kell. A hivatalosan még ezután jóvá hagyandó olimpiai termékek kibocsátása csak 2009-ben kezdődik meg. Ez azonban nem változtat azon, hogy Szocsi piacain ma is tetőtől talpig fel lehet öltözni ötkarikás holmikba, amelyek már a törvény megjelenése után készültek.