Mohamed Aida az 1., Varga Gabriella a 2. lett

2008.03.16. 18:01

Mohamed Aida nyerte meg a női tőrözők budapesti Eximbank Világkupa-versenyét. Az ezüstérem is magyar vívónak, Varga Gabriellának jutott, a döntőben Mohamed 15-5-re győzött.

Varga fináléba kerülésével eldőlt, hogy ő lesz - Mohamed és Knapek Edina mellett - a harmadik egyéni induló ebben a szakágban az olimpián. A csapat már korábban kiharcolta a részvétel jogát, ami automatikusan három helyet ér az egyéni ötkarikás versengésben.

A hétvégi Vk-t felvezető sajtótájékoztatón Bernát Zoltán szövetségi kapitány azt mondta, Mohamed és Knapek Edina pozíciója - múltjuk és friss eredményeik miatt egyaránt - biztos, a harmadik indulási lehetőségért Varga és Ujlaky Virginie küzd meg ezen a hétvégén, illetve a következő, marseille-i Vk-fordulón. Ezzel eldőlt, Gabi a döntőbe kerüléssel akkora előnyre tett szert Virginie-vel szemben, hogy utóbbi már nem tudja behozni hátrányát - közölte a kapitány vasárnap.

A két döntős magyar egész nap meggyőzően vívott, szép győzelmeket aratott, Mohamed például legyőzte az olimpiai bajnok, egyéniben ötszörös vb-első Valentina Vezzalit is, de Vargának is jutott olasz ász a világranglista-negyedik Giovanna Trillini személyében.

Természetesen örülök a győzelemnek, de annak még inkább, hogy mostanában megint kiegyensúlyozottan, nyugodtan és jól vívok - kezdte értékelését Mohamed. Korábban, egyes időszakokban hullámzó volt a teljesítményem, idén viszont megint jól érzem magam a páston.