Fülöp, Evelin
15 °C
26 °C

A Dunaffer győzött az EHF-kupa elődöntőjében

MTI
2008.04.20. 22:56

Négygólos előnyt szerzett a Dunaferr a vendég spanyol Itxako-Navarra ellen a női kézilabda EHF Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A mérkőzést a spanyolok kezdték jobban, a tizedik percben 5-4-re, majd kevéssel később már 7-5-re is vezettek. Ekkor Imre Vilmos, a hazaiak edzője időt kért, ami jót tett a magyar csapatnak, s a tizenhatodik percben sikerült egyenlíteni (8-8). Ezt követően a csapatok fej-fej mellett haladtak, így a félidőben 14-14 volt az állás.

A második játékrész elején Utureanu remekelt a magyar kapuban, a Dunaferr pedig átvette a vezetést (16-14). A negyvenedik percben a Navarra kettős emberelőnyben kiegyenlített (18-18), de ezek után a dunaújvárosiak harcosabb játékra váltottak és három góllal megléptek (22-19) riválisuktól. Egy kisebb hullámvölgy után, az 53. percre a spanyolok ismét nagyon közel kerültek a hazaiakhoz (23-22), a hajrát azonban a Dunaferr bírta jobban, az utolsó percre már négy góllal vezetett, amit végül kettős emberhátrányban sikerült megtartani. A másik elődöntőben a dán Ikast 37-31-re legyőzte hazai pályán a Dinamo Volgogradot.