Arnold, Levente
17 °C
28 °C

Buday Dániel Svájcban folytatja karrierjét

MTI
2008.04.24. 20:33
A következő szezonban kölcsönjátékosként a svájci bajnok Schaffhausen együttesét erősíti Buday Dániel, a német Rhein-Neckar Löwen férfi kézilabdacsapatának magyar válogatott irányítója.

"Amikor kiderült, hogy a németek kölcsönadják, több csapat szerette volna leigazolni, de igyekeztünk olyat választani, ahol folyamatosan játéklehetőséghez jut, hogy visszanyerhesse régi formáját. Schaffhausenben erre minden esélye megvan, és a Bajnokok Ligájában is újra szerepelhet. A németek nem mondanak le róla, sőt, azt szeretnék, hogy 2009 nyarán egy megerősödött, jó formában lévő Buday térjen vissza Németországba" - mondta Szörnyi Attila, a játékos menedzsere.

A 27 éves irányítóra még vár egy nagy feladat jelenlegi klubjával, hiszen május 3-án éppen korábbi csapata, az MKB Veszprém ellen kell helytállnia a KEK-döntő első mérkőzésén, a visszavágót egy héttel később rendezik. Érdekesség, hogy Buday leendő együttesét éppen a veszprémiek győzték le a sorozat elődöntőjében.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft