Pereskedik Rasmussen és a Rabobank

MTI
2008.05.24. 15:33
Öt és félmillió eurós kártérítést követel volt csapatától, a Rabobanktól Michael Rasmussen dán kerékpáros, akit a tavalyi Tour de France-tól doppingvétség gyanúja miatt az első helyről léptettek vissza.

A kétéves eltiltás elé néző bringás szerint a visszaléptetés, illetve az azt követő szerződésbontás jogszerűtlen volt a klub részéről, ezért fordult bírósághoz.

Rasmussent 2007. július 25-én, a Tour 16. szakaszán aratott győzelmét követően visszaléptette csapata, mert hamisan azt állította a vezetőknek, hogy júniusban Mexikóban edzett - ezért nem érték el a doppingellenőrök -, miközben egy korábbi kerekes, Davide Cassani Olaszországban látta őt annak a hónapnak a közepén a Dolomitokban tréningezni. A versenyző utólag a klubvezetőknek beismerte, hogy nem mondott igazat, a csapat ezért visszaléptette őt annak ellenére, hogy az élen állt. Később szerződést is bontottak vele.

Egy lapinterjúban aztán Rasmussen mégis tagadta, hogy Olaszországban lett volna a kérdéses időpontban.