Korrekordot döntött a 92 éves maratonista

2015.06.01. 10:10

A 92 éves Harriette Thompson a legidősebb nő vasárnap óta, aki befejezett egy maratoni futóversenyt. A Charlotte-ban élő, rákból felépült hölgy 7:24:36 óra alatt ért célba a San Diegóban rendezett Rock 'n' Roll Marathonon. Ez volt élete 16. Rock 'n' Roll Marathonja, s ahogy elárulta, a legnehezebb is.

"Mindig egyre nehezebb lesz, de az idei egy nagyon rossz év számomra" - mondta a 92 éves és 65 napos hölgy arra utalva, hogy a férje januárban hosszú betegség után elhunyt, majd kezelni kellett a lábát egy gyulladás miatt.

"Nagyon örülök, hogy ennek ellenére be tudtam fejezni a mai versenyt" - tette hozzá.

Az eddigi korrekordot a nőknél Gladys Burrill tartotta, aki 92 éves és 19 napos volt, amikor 2010-ben teljesítette a Honolulu Marathont.

Az egykori zongorista Thompson - aki korábban a világhírű Carnegie Hallban is játszott -, azt mondta: miközben fut, fejben régi, általa előadott darabokat játszik le. Már elmúlt hetvenéves, amikor egy jótékonysági felhívás hatására elkezdett maratonokat futni.

"Akkoriban néhány ember meghalt a családomban rákban, s azt gondoltam, teszek valamit, hogy pénzt gyűjtsünk a kutatásokra" - emlékezett. "Amikor elkezdtem, úgy terveztem, hogy csak legyaloglom a távot, de mivel mindenki futott, így elkezdtem én is velük futni."

Ahogy mondja, élvezi, hogy pénzt gyűjthet a rákkutatásra, és meggyőződése, hogy a versenyzés segít megőrizni az egészségét.

"Nem hiszem, hogy még ma is élnék, ha nem kezdem el ezt a futás dolgot" - fogalmazott Harriette Thompson, aki maga is rákbeteg volt, de felépült.