Utolsó a magyar páros női váltóban az öttusa Eb-n

2015.08.19. 14:08

Két szám után a nyolcadik, azaz az utolsó helyen áll a Szávai Liliána, Ormándi Rebeka kettős az angliai öttusa Európa-bajnokság női váltóversenyében.

Az új lebonyolítási rendnek megfelelően úszással kezdődött a nap, a magyarok a 2x100 métert az ötödik legjobb idővel teljesítették a bath-i egyetem sportközpontjának fedett 50 méteres medencéjében. A 2:08.18 perces eredmény 316 pontot ért.

A versenynap vívással folytatódott az uszodától pár méterre lévő központi csarnokban, amelyben tíz pástot fektettek le. Ezek közül ezúttal csak négyre volt szükség a szerény létszám miatt.

A csapatok első, illetve második versenyzői három-három tusra vívtak egymással, így összesen 42 győzelmet lehetett begyűjteni. Ebből a magyaroknak 14 jött össze úgy, hogy Szávai nyolc, Ormándi hat találatot adott. A 175 ponttal nyolcadik helyezett magyar kettős a bónuszvívásban a hetedikként záró olaszokkal mérkőzhetett - már csupán egy-egy tusra -, de nem tudott nyerni, így nem növelte pontjainak számát.

A lovaglás előtt a britek vezetnek, a németek és az oroszok előtt.

Az úszást és a vívást is a hatodik helyen zárta, így összesítésben is hatodik a lovaglás előtt a Harangozó Bence, Málits István páros az angliai öttusa Európa-bajnokság férfi váltóversenyében.

Szerdán párhuzamosan két verseny - a női és a férfi váltó - zajlik a bath-i kontinensviadalon, s ahogy a Szávai Liliána, Ormándi Rebeka kettős, úgy a Harangozó, Málits duó sem áll jól két szám után.

A férfiak küzdelmében a magyarok 1:58.12 perc alatt úszták le a 2x100 métert, majd a páston a lehetséges 36-ból 16 győzelmet arattak úgy, hogy Harangozó kilenc, Málits hét tust adott. A csapatok A és B versenyzői három-három találatra vívtak. A körvívást követő bónuszvívásban a magyar páros előbb nyert az utolsó helyezett svájciak ellen, ezzel egy pontot tett hozzá addigi teljesítményéhez, majd kikapott a brit kettőstől.

Az élen az oroszok állnak, őket az ukránok és az olaszok követik. A magyarok egyelőre csak a svájciakat előzik meg.