A röplabdaszövetség is fideszes elnököt kapott

2015.09.18. 17:20

Kovács Ferenc lett a Magyar Röplabda Szövetség új elnöke. Nyíregyháza fideszes polgármesterét a szervezet pénteki tisztújító közgyűlésén 65 tagból 62-en választották meg a posztra. Kovács Ferencnek nem volt ellenfele, miután egyetlen korábbi kihívója, Vass Zoltán két napja visszalépett, írja az MTI. 

Július 24-e óta Ludvig Zsolt irányította a szövetséget megbízott elnökként. A május 16-i közgyűlés után ugyanis a tizenegy tagú elnökségből heten lemondtak. Ezzel a testület határozatképtelenné vált, majd a július 7-i rendkívüli közgyűlésen a tagság a korábbi elnök és a másik három elnökségi tag visszahívása mellett voksolt. A korábbi főtitkár, Ludvig Zsolt már megválasztása előtt jelezte, hogy csak ideiglenesen, hatvan napra vállalja a tisztséget.