A százezer kajak-kenuzó országa vagyunk
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Baráth Etele is tartott előadást a szabadidősport világszervezet, a TAFISA Budapesten zajló kongresszusán. A magyar sikersportág vezetője elárulta: évente felülvizsgálják, miként lehet a versenysportot és a szabadidősportot úgy összehangolni, hogy azok erősítsék egymást.
"Magyarországon kevesen tudják, hogy a kajak-kenu milyen széles spektrumot fed le" – mondta Baráth Etele. Az óceánon álló kenuzástól a kajakvitorlázásig, a kajakpólótól a vadvízi evezésen át a sárkányhajózásig számtalan ág létezik, a nemzetközi szövetség alá tartozó különböző szervezeteknek pedig ötvenmillió tagja van világszerte.
Ami a hazai létszámot illeti, Magyarországon mintegy ötezer sportolót tartanak nyilván, akik kisebb-nagyobb korosztályokban versenyeznek.
"A rendszeresen kajak-kenuzó idősebbekkel együtt ez a létszám tízezer főre rúg, ugyanakkor a sárkányhajós eseményeken tavaly ötvenezren vettek részt, vagyis igen széles szabadidősportról beszélünk. És akkor még ott vannak a túrázók, akik a Duna-, a Tisza- és egyéb túrákra iskolai vagy más szervezésben elmennek, velük a végső szám valahol száz- és kétszázezer között van" – hangsúlyozta Baráth Etele.
"Egy hosszútávú fejlesztési folyamat részeként évente megnézzük, hogyan tudjuk összehangolni a sikersportot a mindenki számára elérhető sporttal. Próbáljuk a bázist úgy szélesíteni, hogy az szolgálja az eredményességet, ha pedig valaki nyer egy olimpiát, ráadásul jó megjelenésű és kulturált, az hihetetlen módon vonzza a fiatalokat. Ha pedig az újakat sikerül vízre szoktatni, akkor jó esély van rá, hogy kikötnek a sportágnál. Itt a kongresszuson bemutattam egy diát, amelyen egy 86 éves kollégánk, egykori magyar világbajnok, minden héten háromszor vízre száll, és maga viszi le a kajakját a vízre. Ez csodálatos sport, és egész életen keresztül lehet űzni."
Baráth Etele hozzátette: a turizmus is a szövetség fontos céljai közé tartozik, ezért a legkisebb tavaktól a legnagyobb folyókig felmérték, hogy melyik mire alkalmas. A megfelelő helyeken olyan létesítményeket fejlesztenek, amelyek kapcsolódnak a versenysporthoz, de képesek más szolgáltatásokat is nyújtani az odalátogatóknak.