Czene Attilát beválasztották a TAFISA elnökségébe

2015.10.17. 16:29

Sportdiplomáciai sikert is hozott a szabadidősport világszervezet, a TAFISA Budapesten csütörtöktől szombatig rendezett kongresszusa, amelyen 76 ország mintegy 400 képviselője vett részt. A Pesti Vigadóban lebonyolított eseményen Czene Attilát, a házigazda Magyar Szabadidősport Szövetség elnökét beválasztották a világszervezet elnökségébe.

A választásról Czene Attila elmondta: az elnökség egyik megüresedett posztjára eredetileg heten kandidáltak, ám visszalépéseket követően a végén három jelölt maradt. A szavazás során a magyar sportvezető megelőzte olasz és tajvani vetélytársát.

"Már élsportolóként megtanultam, hogy az elvégzett munka mellett mindig kell szerencse és jó időzítés is a sikerhez. Ezúttal is így volt. Ennek a kongresszusnak a hazánkba hozatala még az MSZSZ előző elnöke, Horváth András érdeme. Mi pedig éltünk a lehetőséggel. Meglehet, hogy a választás során a kongresszus megrendezése és az olimpiai bajnoki címem is közrejátszott, mindenesetre ezt a lehetőséget is szeretnénk a lehető legjobban kiaknázni. Általánosságban is elmondható, hogy egy nagy világszervezetben a döntéshozók közé kerülni mindig előnyt jelent az adott országnak, de hogy konkrétumot is mondjak, a TAFISA keretein belül minden évben van olyan világesemény, amelyet el lehet hozni Magyarországra."

Czene Attila arról is beszélt, hogy áttételesen a 2024-es olimpiai helyszín kijelölésében is közrejátszhatnak a hétvégi események. Mint mondta, a dél-afrikai Sam Ramsamy, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabadidősportért felelős testületének vezetője is felszólalt a TAFISA kongresszuson, másrészt pedig a NOB minden lehetséges olimpiai házigazda esetében megvizsgálja, hogy adott országban milyen körülmények övezik a sportot, így a szabadidősportot is.