Pattantyús is kiesett, nincs több magyar férfi versenyben

2016.04.15. 18:27

 Utolsó magyar férfi játékosként Pattantyús Ádám is kiesett az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján a svédországi Halmstadban. A 37 éves versenyzőnek a Kék csoport nyolcaddöntője jelentette a végállomást.  

Az már a mérkőzés előtt egyértelmű volt, hogy a londoni olimpikon Pattantyúsnak (81. a világranglistán) bravúrra lesz szüksége a negyedik helyen kiemelt horvát Andrej Gacina (19.) ellen, aki csütörtökön az egyik döntő veszteseként éppen csak lemaradt a riói kvótáról. Aranyosi Péter szövetségi kapitány úgy fogalmazott: ha ez a mérkőzés megvan, akkor a világranglistáról meglesz az ötkarikás indulási jog is Pattantyúsnak, vereség esetén azonban még erősen számolgatni kell a pontokat.

A 29 éves Gacina kisebb sérüléssel bajlódik, a jobb combján kötéssel lépett asztalhoz, de ez nem zavarta abban, hogy viszonylag könnyedén begyűjtse a nyitószettet. A folytatásban Pattantyús remekül variálta a játék sebességét, és egészen a játszma végéig vezetett is, labdája volt az egyenlítéshez, de végül ez a játékrész is Gacináé lett.

A harmadik szett is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, de ekkor a robosztus testalkatú horvát nem tudott fordítani, a magyar játékos pedig 2-1-re szépített. Ezzel azonban el is lőtte minden puskaporát, mert a folytatás már az ellenfélé volt, aki végül 4-1-gyel lépett tovább. A sportszerűségi díj ezzel együtt Pattantyúsnak járna, aki az ötödik szettben, 7-7-nél Gacinának adta a pontot annak ellenére, hogy a bírók neki ítélték.

Magyar részről már csak Póta Georgina van versenyben a tornán.

Eredmények:

2. forduló (a 8 közé jutásért):

férfiak:

Kék csoport:

Andrej Gacina (horvát)-Pattanytús Ádám 4-1 (6, 10, -9, 6, 7,)