Negyeddöntős a női tőr- és a férfi kardválogatott

2016.04.25. 18:46

Negyeddöntőbe jutott a magyar női tőr-, illetve férfi kardválogatott a Rio de Janeiró-i csapat vívó-világbajnokságon, írta az MTI.

Tőrben a magyarok a nyolcaddöntőben nem kezdtek jól, az első három asszóban héttalálatnyi hátrányt szedtek össze (6-13), mert Kreiss Fanni és Lupkovics Dóra kikapott, Mohamed Aida pedig döntetlent ért.

A folytatás viszont annál szebben alakult, a negyedik párban Lupkovics 13-7-re verte Hanna Lyczbinskát, ezzel egy tusra zárkózott fel a csapat (19-20), majd megint nőtt ugyan egy kicsit a különbség, de a hatodik és hetedik asszó ismét jól sikerült: Mohamed 9-4-re győzte le Sylwia Gruchalát, Lupkovics pedig 5-3-ra Martyna Jelinskát.

Az utolsó két pár előtt 35-31-re vezettek a magyarok, és az előnyből egy találat a végére is megmaradt (43-42) - a nemzetközi szövetség eredményközlője szerint.

A legjobb nyolc válogatott küzdelmeit kedden rendezik, a magyarok az elődöntőbe jutásért az oroszokkal vívnak majd, közép-európai idő szerint 15.30-tól.

A férfi kardcsapatnak nem kellett pástra lépnie a 32-es tábla első fordulójában, a 16 között pedig nem késztette komoly küzdelemre a spanyol együttes. A magyar válogatottban Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Szatmári András vívott, mégpedig nagyon meggyőzően. Csupán a nyolcadik asszó volt a spanyoloké, így fölényes győzelem született (45-29).

Kardban szerdán folytatódnak a küzdelmek a negyeddöntőtől. A magyarok a németekkel mérkőznek 15.15-től.

A riói csapat-vb az olimpia tesztversenye, amelyen a szervezők a lebonyolítás részleteiről, a majdani olimpiai résztvevők pedig a helyi viszonyokról szerezhetnek tapasztalatokat a 3-as Karióka Arénában. Női tőrben és férfi kardban két-két magyar indul majd egyéniben a nyári játékokon, közülük Mohamed, a címvédő Szilágyi, illetve Decsi van ott a vb-n.

E két szakág csapatai számára a mostani világbajnokság az év fő versenye, mivel az augusztusi játékokon női tőrben és férfi kardban csak egyéni versenyt rendeznek.

Női tőr, a 16 között: Magyarország-Lengyelország 43-42

Férfi kard, a 16 között Magyarország-Spanyolország 45-29