Miklós
-4 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Tiger Woods októberben térhet vissza

2016.09.08. 14:47

Több mint egyéves kihagyás után valószínűleg október elején visszatér Tiger Woods 14-szeres Major-győztes golfozó.

Az amerikai sztár tavaly augusztus 23-án játszott utoljára, azóta többször is műteni kellett a hátát, s idén, karrierje során először, az év valamennyi Major-versenyét kihagyta. Tiger Woods az elmúlt hónapokban többször is nyilatkozott, ám visszatérésének időpontjáról mindig ködösen fogalmazott, általában csak annyit mondott, hogy még nincs meg a pontos dátum.

A 40 éves klasszis golfozó szerdán saját honlapján közölte, hogy ha továbbra is minden jól halad, akkor október 10. és 13. között a Napában sorra kerülő Safeway Openen ott lesz a mezőnyben.

"A rehabilitációm jelenleg olyan jól áll, hogy most már kényelmesen tervezhetek, de még nem vagyok a végén" - írta Woods, hozzátéve: az októberi visszatéréshez az kell, hogy felépülése a tervek szerint folytatódjon.

Woods nem csupán első versenyét jelölte ki, hanem jelezte, hogy november első hétvégéjén is szeretne játszani Belekben, a Turkish Airlines Openen, valamint saját versenyén, a december elején sorra kerülő Hero World Challenge-en a Bahamákon.

A golf elmúlt két évtizedének első számú alakja az elmúlt három évben folyamatosan sérüléssekkel küzdött, 2013 óta nem nyert versenyt, Major-viadalon pedig legutóbb 2008-ban tudott győzni. Woods karrierje során 79 PGA-viadalon diadalmaskodott, köztük 14 Major-versenyen.