Előd
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Asztalitenisz WT: Póta elődöntőig jutott párosban

2016.11.19. 19:39

Póta Georgina a hazai színeket képviselő Matilda Ekholm oldalán az elődöntőig jutott az asztaliteniszezők 70 ezer dollár összdíjazású stockholmi World Tour-versenyén.

A magyar, svéd duó a 16-os főtábla első fordulójában egy luxemburgi, amerikai kettőst búcsúztatott, majd a szingapúri Lin Je, Ceng Csien párosnál is jobbnak bizonyult, ugyancsak három szettben. Az elődöntőben aztán az első helyen kiemelt, dél-koreai Dzseon Dzsi Hi, Jang Ha Eun duó már túl nagy falatnak bizonyult, 3-1 lett a végeredmény "oda".

A friss Eb-bronzérmes Madarász Dóra és a romániai Szőcs Bernadette kettőse is sikerrel vette a nyitókört, ők azonban a negyeddöntőben búcsúztak.

Póta egyesben a 64-es főtábla második fordulójában esett ki, míg Madarász ebben a versenyszámban már az első meccsét elvesztette - a nemzetközi szövetség honlapja alapján. (MTI)