Gyárfás
16 °C
29 °C

Betegen, törött lábujjal is világbajnokok a rúdtáncosok

2016.11.28. 15:07

Magyar aranyak születtek hétvégén a rúdsport világbajnokságon, 16 ország 100 versenyzője között egyéniben Marosvölgyi Noémi nyert, aki párosban is elhozta az aranyat, ott Engel Katalinnal közösen győzött.

A magyar versenyzők kalandosan jutottak el Lettországba: késett a gépük, úgy volt, hogy nem is érik el a csatlakozást Varsóban, de az utolsó pillanatban átrakták őket egy közvetlen rigai járatra.

A felkészülésük jól sikerült, így duóban és egyéniben is fölényesen nyertek, annak ellenére, hogy Engel Katalinnak két hete megrepedt a lábujja, Marosvölgyi Noémi pedig megbetegedett a verseny előtt.

A koreográfiát át kellett alakítaniuk, szponzort is csak az utolsó pillanatban találtak. Ez volt az első közös versenyük, ekkora siker után tervezik a közös folytatást, mert jól kiegészítik egymást.

Engel Katalin nyert már Európa-bajnokságot és világbajnokságot is, korábbi cikkünkben is ő mesélte el, hogy ez a rúdtánc közel sem azonos a sztriptízbárokban láthatóval, ez egy erőelemekből álló, leginkább a szertornához hasonló gyakorlat, a pontozás pedig úgy zajlik, mint a jégtáncban, azaz a technikai elemeket és a művészeti hatást is nézik.