Világbajnok párost vertek a magyar pingpongosok

2017.01.20. 12:17

Ecseki Nándor és Szudi Ádám 3-0-ra nyert a 2013-ban világbajnok tajvani páros ellen, duó ellen, ezzel bejutott a budapesti World Tour-versenyen a férfi párosok elődöntőjébe. Női párosban Póta Georgina és Matilda Ekholm is a legjobb négy között van már.

A magyar páros az első szettet 11-7-re nyerte Csen Csien-an és Csüang Csi-jüan ellen, a másodiket még simábban hozták Ecsekiék, 11-4 volt az eredmény. A harmadikban sem sok esélyt adtak, 11-8-ra húzták be.

„A páros teljesen más műfaj, mint az egyéni, itt az egyéni különbségek annyira nem jönnek ki. Nagyon jól együtt dolgoztunk Ádámmal ezen a meccsen is, mindketten nagyon jó napot fogtunk ki. Az elődöntőben hasonló játékra lesz szükség. A mérkőzés előtt elemeztük kicsit a tajvaniak játékát. Ők erőltetik a rövid-rövidet, amiről úgy gondoltuk, hogy fekszik nekünk, mert nekünk is hasonló a játékunk, amíg pörgetéshez nem jutunk. Ma jobban játszottuk náluk a rövid-rövidet, ezért sokkal hamarabb jutottunk pörgetéshez, és mi tudtuk irányítani a meccset" – idézte Ecsekit a szövetség honlapja.

Póta Georgina és Matilda Ekholm a női párosok negyeddöntőjében sem vesztett szettet, 6, 7 és 8 pontot engedtek ellenfelüknek.

„Kicsit korán kezdtünk, reggel tízkor, nekem tovább tart felébredi, de jól be tudtunk ütni előtte. Szerintem jól játszottunk, én nem nagyon hibáztam, éreztem mindkét játékost. A 3:0 szerintem nagyon jó eredmény, mert ez egy összeszokott páros, amely nyert már nehéz meccseket a World Touron" – nyilatkozta elődöntőbe jutásuk után Póta Georgina.

Matilda Ekholmot arról kérdezték, mennyire szokott már össze magyar párjával, akivel tavaly állt össze. „Teljesen más játékot játszunk. Én nagy falsokkal, ő pedig gyorsabban, ami azt is jelenti, hogy más labdákat kapunk vissza, mint egyesben. Azonban minél többet játszunk együtt, annál inkább hozzászokunk egymás ütéseihez, labdáihoz, az ellenfélnek pedig nagyon zavaró, hogy teljesen különböző labdákat kapnak tőlünk" – mondta a svéd lány, hozzátéve, hogy most már egyértelműen az arany a céljuk.