A világ legjobbjai között a női hokicsapat

2013.01.01. 16:24 Módosítva: 2013.01.01. 16:25
Maradt a világ élvonalában a 18 éven aluliakból álló magyar női jégkorong-válogatott, mivel harmadik lett a csoportjában.

A százszázalékos kanadaiak simán, 7-0-ra verték a németeket, így közvetlenül az elődöntőbe jutottak, a németek pedig negyedikek lettek a csoportban, így a másik négyes negyedikjével küzdenek majd meg a bennmaradásért.

A korai esti magyar-finn összecsapásnak az volt a tétje, hogy melyik csapat végez a második helyen. A magyaroknak - a németek hosszabbításos legyőzése miatt - két, a finneknek pedig - akik a németeket rendes játékidőben győzték le - három pontjuk volt. Ezt a meccset végül a finnek nyerték, 4-0-ra, így a magyar válogatott csoportharmadik lett.

A második és harmadik helyezett a másik csoport harmadikjával, illetve másodikjával játszik majd keresztbe az elődöntőbe jutásért.

Magyar női jégkorongozók eddig semmilyen korcsoportban nem szerepeltek a legmagasabb osztályban.