Fülöp, Evelin
15 °C
27 °C

Chernomaz a Frankfurttal már elkötelezte magát

2013.04.22. 17:45

Rick Chernomaz visszatér egykori sikerei helyszínére és ősztől a most még Oberligában, azaz a német harmadosztályban szereplő Löwen Frankfurt szakmai igazgatója lesz. A magyar válogatott szövetségi kapitánya korábban sikeres éveket töltött el Frankfurtban. Az akkori élvonalban, a DEL-ben szereplő Frankfurt Lionst 2003 és 2010 között irányította, 2004-ben német bajnok lett, ottléte alatt a Lions csak egyszer nem került a rájátszásba. A klub azóta tönkre ment, a negyedik vonalba sorolták vissza, a Löwen a régi romokon építkezve kezdte újra, most egy lépcsőfokot már lépett, a többihez kérték fel Chernomaz segítségét.

Chernomazt idén nevezték ki a magyar válogatott szövetségi kapitányának, és három hónapos szerződést írt alá. A magyar válogatottal harmadik lett az elmúlt héten, Budapesten véget ért világbajnokságon, de a kanadai szakember már akkor kijelentette, hogy maradni szeretne, és rövidesen egy ötéves programot állít össze, vélhetően olyan céllal, hogyan juthatunk fel és lehetünk stabil tagja az élvonalnak. A hónap végére készül el Chernomaz azzal a programmal, amellyel meggyőzheti a Magyar Jégkorong Szövetség vezetőit az újabb szerződés mellett. A frankfurti szerepvállalása meg fele sem annyi elfoglaltsággal jár, mint amikor Pat Cortina, a szapporói csoda magyar kapitánya, az akkor másodosztályú München edzője lett.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft