Az ázsiai hokivébé hozhat-e megint csodát?

2014.04.18. 21:08
Egy ázsiai világbajnokság hozta a magyar hokitörténelem eddigi legnagyobb sikerét, hat évvel később a magyar jégkorong-válogatott megint Ázsiában vág neki a tornának. Dél-Koreában a minimumcél a bennmaradás, megint lehet álmodozni, csak nehogy rémálom legyen a torna végére.

A magyar jégkorong-válogatott 2008-ban, Szapporóban csoportelső lett és feljutott a legjobbak közé. Azóta viszont alaposan megváltozott a világbajnokság rendszere. Akkor még 12 csapat alkotta a második vonalat, mára már csak hat, amiből következik, hogy lényegesen emelkedett a színvonal, és talán nem is túlzás azt mondani, hogy ugyanakkora esély van a feljutásra, mint a kiesésre.

Mit várhatunk a magyar hokitól?

A valós erőviszonyokat figyelembe véve az idei divízió I-es világbajnokságon a harmadik-negyedik hely elérése tűnik valószínűnek. Ahogy az elmúlt években, ezúttal is az A csoportból kiesett két válogatottal – amelyek nem mellesleg olimpiai résztvevők is voltak Szocsiban –, két ázsiaival, köztük a házigazdával, valamint egy mindig rettentő erős posztszovjet csapattal kell felvenni a versenyt. Ráadásul Dél-Korea 2018-ban téli olimpiát rendez, így őket házigazdaként az eredményes felkészülés is motiválja.

  Magyarország vs.   mérkőzések   győzelem   döntetlen   vereség gólarány  
  Koreai Köztársaság   11   9   1   1  87:32
  Ukrajna   17   3   -   14  24:74
  Szlovénia   24   4   2   18  57-97
  Ausztria   40   7   2   31  94:180
  Japán   23   9   -   14  66:91

Nem csak az erőviszonyok, a magyar válogatott is átalakult az elmúlt hat évben. 

Az A csoportból való kiesés után kétszer éppen csak lemaradtunk a feljutásról, míg a legutóbbi két esztendőben a harmadik helyen végeztünk.

A Ladányi-affér

A magyar csapatban kilenc olyan játékos maradt, aki Szapporóban kiharcolta a feljutást, de már nem lesz ott köztük Ladányi Balázs, akit Rick Chernomaz, a magyar csapat kapitánya általános megdöbbenésre nem nevezett a világbajnokságra.

A kanadai szakember korábban elmondta, hogy egy alapvetően jól védekező és fiatal válogatottat szeretne látni, amely bírja a sorozatterhelést. Kimondatlanul is ennek eshetett áldozatul a 38 éves hokis, aki 19 év után nem lesz ott a világbajnokságon.

A szövetségi kapitány felelőssége eldönteni, kikkel akarja megvívni a világbajnokságot, néhány tényt azért Ladányi kapcsán illik megjegyezni. A Dunaújvárosból induló hokis megjárta Franciaországot is, 2009-től volt a Székesfehérvár EBEL-s csapatának a tagja. Két nagyszerű idénnyel kezdett, előbb 52 meccsen 48, majd 54 meccsen 60 pontot hozott össze. A dolgok körülötte 2013 januárjában változtak meg.

A Znojmo ellen elveszített hazai meccs utáni nyilatkozatában a vezetőséget kritizálta, amiért nem tudták megerősíteni a Fehérvár keretét. Tény, abban az idényben sem a Sapa Fehérvár, sem pedig Ladányi Balázs teljesítménye nem volt kiegyensúlyozott, de ezzel együtt csapata egyik legjobbja volt. Az akkori szerződése a szezon végén járt volna le, de ezt felbontották, és nem sokkal később a magyar csatár az olasz Bolzanóban talált magának új csapatot.

Idén hazatért és a Dab.Docler játékosa lett, ahonnan 2005-ben a rendezetlen anyagi körülmények miatt távozott. Egy biztos, egészen más az (osztrák–magyar–szlovén–cseh–horvát közös bajnokság az országok legjobbjaival) EBEL-ben játszani, mint a Mol Ligában (ez a legtöbb magyar klub, román és szlovák közös bajnokság), de Ladányi újra megtalálta régi önmagát, 47 meccsen ütött 19 góljával és 43 gólpasszával a kanadai táblázat legjobbja lett az alapszakaszban. Aztán a címvédő dunaújvárosiak elbukták a Brassó elleni elődöntőt, Ladányi négy meccsen mindössze egyetlen pontot hozott össze.

A magyar kapitány indokként a fiatalítást hozta fel, illetve azt, hogy a csatár a korábbi felkészülési meccseken nem nyújtott olyan teljesítményt, amellyel meggyőzte volna. Feltételezhető, hogy ha Ladányi nem a Mol Ligában szerepel, hanem még mindig Fehérváron hokizik, biztos helye lett volna a csapatban. Chernomaz azzal zárta le a Ladányi-kérdést, hogy mint a juniorválogatott kapitánya tapasztalja, sok a tehetséges fiatal, akiket minél előbb a keretbe kell építeni. Ladányi 1995-ben mutatkozott be a válogatottban, 19 vb-n szerepelt, 277-szeres válogatott.

A magyar csapat körüli problémákat tetézi, hogy Ladányi mellett Nagy Gergő sem lesz ott a vb-n, nélkülük kell megvívni öt roppant nehéz meccset. Nagy az Érsekújvárból szerződött az Egyesült Államokba, az ottani negyedik vonalnak megfelelő CHL-ben szerepel. A Quad City Mallards hokisa az alapszakaszban 64 meccsen 20 góllal és 34 gólpasszal csapata második legeredményesebb játékosa lett. A rájátszásban hét meccsen 2+1-nél tart, és mivel csapata 3-1-es győzelemmel bejutott a liga elődöntőjébe, biztosan nem lesz ott Szöulban.

Ha csak egyet nyerünk, japánt verjünk

Az öt ellenfél közül egyedül a házigazda dél-koreai válogatottal szemben pozitív a mérlegünk. Ahogy a hétvégi, budapesti tornán, ismét ellenfelünk lesz a szocsi olimpián is szerepelt, a feljutásra legesélyesebb Ausztria és Szlovénia. A mezőny Japánnal és a most felkerült Ukrajnával egészül ki.

Már az első meccsünkön komoly kihívással néznek szembe a magyar hokisok, vasárnap 12.30-kor a házigazdákkal játszunk (a mérkőzést online követheti az Indexen).

Dél-Koreában töretlenül fejlődik a sportág, és most nemcsak a hazai pálya miatt, de a négy év múlva rendezendő téli olimpia miatt is érdekük az erős hokiválogatott. Ennek első lépéseként három kanadait honosítottak. Brock Radunske már a tavalyi, budapesti vb-n is itt volt. A csatár Michael Swift három éve megszakítás nélkül az Ázsia Liga legponterősebb játékosa, a védő Bryan Young most fog bemutatkozni. Mindhárom hokis hazájában az AHL-ig, azaz az észak-amerikai liga második vonaláig jutott, így nyugodtan kijelenthető, komoly játékerőt képviselnek. Radunskét és Youngot is az Edmonton Oilers draftolta, de az NHL-ben sosem játszottak. Dél-Korea legutóbb két helyet javított és 23. a világranglistán, a tavalyi vb-n háromgólos előnyről buktuk el ellenük a meccset, végül 5-4-re kaptunk ki büntetőkkel.

A másik ázsiai ellenfél Japán lesz. Talán ők lógnak ki legjobban a csoportból, tavaly 7-0-ra, majd a vb-n, ha csak nehézségek árán is, de 1-0-ra legyőztük őket. Ha csak egy győzelmünk lesz, és az bennmaradást érne, azt mindenféleképp Japánnal szemben kell megszerezni.

Az emlékezetes szapporói vb-n is nyertünk, igaz – szerencsénkre –, azon a tornán nem volt videóbíró: 2-2-nél egy góljukat nem látták bent a bírók, rossz döntés volt, a végén 4-2-re nyertünk a japánok ellen. Az akkori négy gólt szerző játékosaink közül a duplázó Palkovics Krisztián már visszavonult, Ladányi Balázs az ismert okok miatt nem lesz ott, Ocskay Gábor pedig 2009. március 25-e óta nincs közöttünk.

Az osztrák és a szlovén válogatott is NHL-s legjobbjaik nélkül érkezik. Ellenük a napokban tesztelhettünk. Az osztrákokkal kifejezetten jól ment, csak 5-4, büntetőkkel elszenvedett vereség lett a vége, de az is igaz, hogy 13 meccse képtelenek vagyunk legyőzni őket.

A szlovénoktól a múlt heti, budapesti tornán elszenvedett 4-0-s vereség nem feltétlenül mérvadó, hiszen a találkozót megelőző felkészülés utáni fáradság ezen a meccsen ütközött ki leginkább. Ez utóbbi két válogatott esett ki tavaly a legjobbak közül, és a papírforma alapján ez a kettő is juthat fel a legjobbak közé. A budapesti tornán hosszabbításban dőlt el a kettejük meccse, 3-2-re Szlovénia nyert.

Ukrajna keserű emlékeket őriz az ázsiai vb-ről, amikor mi feljutottunk, ők akkor estek ki, és azóta sem sikerült visszajutniuk. Ugyanakkor hihetetlen erős válogatottal vágnak neki a vb-nek. Sokáig úgy nézett ki, hogy a 817 NHL-meccses Ruszlan Fedotenko is eljön, de az edzőtáborban megsérült, ezért nem utazott a csapattal. A keretben így is van jó néhány honosított orosz, és tíz olyan hokis, aki a világ második legerősebb bajnokságában, az orosz központú KHL-ben játszik hétről hétre, kilencen a Donbassz Donyeck játékosai.

Legutóbb tavaly novemberben, Budapesten találkoztunk velük,1-0-ra kikaptunk a Jégpalotában. Bár egy hete már Dél-Koreában készül a csapat, nagy kérdés, hogy az Ukrajnában dúló polgárháborús helyzet milyen lelki terhet jelent a játékosoknak.

Fő a védekezés és a letámadás!

Rich Chernomaz elmondta, a legfontosabb a védekezés, valamint a kapus teljesítménye, és emberhátrányban is kell még fejlődnünk. Az idei évben többnyire nálunk erősebb csapatokkal játszottunk, az A csoportban szereplő kazah és olasz válogatottat is megszorongattuk, ahogy az oda vágyó osztrákokat is. Legyőzni csak a lengyelt sikerült, a mérlegünk: 1 győzelem, 4 vereség.

Könnyen megeshet, hogy Szöulban is valami hasonló mérleggel zárunk, de a kapitány a hat évvel ezelőtti bravúr megismétlését sem zárja ki, ami most – ha lehet még fokozni – óriási meglepetés lenne. Szlovénia a 14., Ausztria a 16., Magyarország a 19. a világranglistán, az erősorrend – amely a csapatsportok közül talán a legjobban mutatja meg az erőviszonyokat is – alapján hárman vannak mögöttünk: Ukrajna (20.), Japán (22.), Dél-Korea (23.). Az alap megragadni a második vonalban, de játékosaink elszántak, állítják, hogy a feljutásért utaztak Szöulba.

Ha mégsem sikerülne, akkor sincs nagy baj. Van a magyar hokiban most már annyi tartalék, hogy a következő években eredményesen vívjuk meg a világversenyeket. A mostani keretben 12 olyan játékos van, aki még csak 26 éves vagy annál fiatalabb. Az U20-as válogatott úgy jutott vissza a világ harmadik vonalába, hogy Miskolcon szó szerint elporolta a mezőnyt, öt meccsen öt győzelem és 34-7-es gólkülönbség. A 18 éven aluliak pedig Székesfehérváron nyerték meg nagyon simán a divízió 1/B-s világbajnokságot. Azt a bravúrt hajtották végre, hogy két év alatt két osztályt léptek feljebb. Osztrákot, szlovént, japánt, lengyelt gyalultak most a jégbe, és a világ legjobb tizenhat csapata közé jutottak. Tehát van muníció a sportág utánpótlásában, lehet bízni abban, hogy a magyar jégkorong eléri az elitszintet, és meg is ragad ott. 

Divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokság

A vb-csapat

Kapusok: Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV 19), Sevela Péter (Dab.Docler), Rajna Miklós (Sapa Fehérvár AV 19)

Hátvédek: Gröschl Tamás (Dab.Docler), Hüffner Adrián (Dab.Docler), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), Szirányi Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), Varga Arnold (Sapa Fehérvár AV 19), Vas Márton (Löwen Franfurt)

Csatárok: Azari Zsolt (Dab.Docler), Bartalis István (Troja Ljungby), Benk András (Sapa Fehérvár AV 19), Hári János (HIFK Helsinki), Kóger Dániel (Elmira Jackals), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), Nagy Krisztián (El Paso Rhinos), Sebők Balázs (Kärpät Oulu), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (HC Rouen)

A frankfurti klubjában még a playoffban érdekelt Vas Márton Németországból utazik majd a vb-re

A program (magyar idő szerint)

Április 20., vasárnap:

1. forduló:

Ukrajna-Ausztria 5.30, Japán-Szlovénia 9.00, Koreai Köztársaság-Magyarország 12.30

Április 21., hétfő:

2. forduló: Ausztria-Japán 5.30, Magyarország-Ukrajna 9.00, Szlovénia-Koreai Köztársaság 12.30

Április 22., kedd: szünnap

Április 23., szerda:

3. forduló: Szlovénia-Magyarország 5.30, Ukrajna-Japán 9.00, Ausztria-Koreai Köztársaság 12.30

Április 24., csütörtök:

4. forduló: Szlovénia-Ukrajna 5.30, Magyarország-Ausztria 9.00, Japán-Koreai Köztársaság 12.30

Április 25., péntek: szünnap

Április 26., szombat:

5. (utolsó) forduló: Magyarország-Japán 5.30, Ausztria-Szlovénia 9.00, Koreai Köztársaság-Ukrajna 12.30

Az első két helyezett jut fel a 2015-ös csehországi elit vb-re, az utolsó pedig jövőre a divízió I/B-ben szerepel. A vb-t a 3400 férőhelyes, 2005-ben átadott gojangi arénában rendezik.