Meccs után rosszul lett, meghalt a korábbi válogatott hokis
Meghalt Rajz Attila, a székesfehérváriak ob II.-es jégkorongcsapatának korábbi válogatott játékosa a vasárnapi, dunaújvárosi fordulóban.
A 38 éves, erdélyi születésű csatár, aki korábban kétszer nyert bajnokságot az Alba Volánnal, előbb lejátszott egy mérkőzést, amelyen két gólt is ütött, majd fáradságra hivatkozva nem öltött szerelést a nap második meccsén.
Az MTI-nek a helyszínen tartózkodók elmondták, hogy a zuhanyzás után a játékos kiment csapata cserepadjához, ott pedig a második harmad utolsó percében hirtelen összeesett. A mentősök öt perc alatt a helyszínre érkeztek, ám nem tudták megmenteni életét.
A három világbajnokságon szereplő Rajz 1991 óta játszott Székesfehérváron, rövid megszakítással egészen 2012-ig, majd edzőként dolgozott.
A magyar szövetség most tartotta az első ob II.-es fordulót, amelyen vagy fiatal, a Mol ligás csapatokba be nem férők játszanak, vagy olyan idősebbek - mint például Rajz Attila -, akik már nem szerepelnek az élvonalban.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.