Károly, Karola
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Amikor a Lehel kitört a karámból

2015.03.21. 23:08 Módosítva: 2015.04.30. 15:41
Az 1989/90-es bajnokságot a Jászberényi Lehel nyerte, amivel a hoki második vidéki bajnoka lett. A sikert a leigazolt orosz hokisoknak köszönhette, de sokan a mai napig úgy tartják, ez kellett ahhoz, hogy valami megmozduljon a magyar hokiéletben, ami abban csúcsosodott ki, hogy az A csoportba jutott a válogatott. Az biztos, Jászberény a hokifanatikusok városa lett, és OB I.-es csapat nélkül is imádják ott a sportágat.

A magyar jégkorong-bajnokság hosszú időn keresztül másról sem szólt, csak a Fradi–Dózsa-párharcokról, aztán a Jászberény mindent felborított. Kijevből hat hokist igazoltak, és megnyerték a bajnokságot.

Akkoriban rengeteg támadás érte a csapatot, hogy csak a légiósaik miatt tudtak elsők lenni, pedig pozitív hatásai is voltak a dolognak.

A Jászberény bajnokcsapata

Balla Tibor, Bató András, Bálint Artúr, Bugyi Csaba, Bujdosó Gábor, Csík László, Csókási Zsolt, Anatolij Donyika, Havrán Péter, Koha Csaba, Kolbenheyer József, Alekszandr Kulikov, Lajkó Attila, Leleszi Zoltán, Pavel Mihonyik, Pápai Miklós, Borisz Puskarjov, Simon Ferenc, Sipos Zoltán, Szabados Imre, Szajka György, Oleg Vaszjunyin, Alekszandr Vlaszov, Vargyas László.

„Más csapatoknak is volt esélyük kitörni a karámból, de valahogy mégis a Jászberényé lett az úttörőszerep. Onnantól pedig elkezdődött fejlődni a hoki, muszáj volt lépést tartani velünk mindenkinek. A légiósok száma végül háromra csökkent egy csapatban, de közben rengeteget tanultunk tőlük. Olyan szinten tudtak, hogy először csak ámultunk-bámultunk, örültünk, hogy testközelből láthatjuk őket. Időnként egy-egy berényi belekeveredett az orosz sorba, én is, de érezhető volt, hogy nem nagyon keresnek a pakkal. Az első évben még minden orosz légiós alázatosan játszott, de aztán néhányuknak fontosabbá vált a seftelés és a pénzkereset. A Szegedről felkerült vendéglátós, Koha Csaba volt a szakosztály lelke, az ő nagy álma volt, hogy bajnokcsapatot csinál a Lehelből, és ehhez használta ki kijevi kapcsolatait" – mondta Bató András a Lehel örökös csapatkapitánya.

Hogy a berényiek valóban sokat fejlődtek, azt az is bizonyította, hogy aztán közülük négyen bekerültek a magyar válogatott keretébe.

„Akkoriban mindenki a szovjet–csehszlovák meccseken nőtt fel, ezért óriási szenzációnak számított, hogy a szovjet első osztályt is megjárt, nagyon technikás hokisok kerültek Magyarországra. Szokatlan volt még akkor, hogy ide sokkal jobb játékosok is eljönnek. A Fradinak és a Dózsának persze nem tetszett, hogy megverjük őket. Arról persze sokan hajlamosak voltak megfeledkezni, hogy nem a Jászberény volt az első, aki légiósokat hozott. A Miskolc Kassáról igazolt játékosokat, a Fradiban és a Dózsában is voltak szovjetek, de ők valahogy nem váltak be igazán” – mondta Szeidl István, aki még a hőskorszakban került közel a csapathoz, szpíkerkedett is meccseken, majd Jászberényi hősök címmel könyvet is írt.

Sokan ma is úgy tartják, hogy az évtizedek óta egy helyben járó magyar hokit éppen a berényi igazolások mozdították el a holtpontról. A vérfrissítés és a versengés új lendületet adott, aminek még majd két évtizeddel később is volt hatása. „Szerintem a későbbi A-csoportba jutáshoz is kellett a berényiek úttörő vállalkozása. Amellett, hogy ilyen játékosokkal lehetett együtt játszani és edzeni, a szövetség is kapcsolt, javultak a feltételek, fedett pályák épültek. A mai szemmel az akkori légióskodás és annak megítélése még gyerekcipőben járt, de ne feledjük, a később a legjobbak közé jutott válogatottunk játékosai a szovjet játékosok nélkül sokkal kevésbé erős ellenfelek ellen játszhattak volna az első OB I.-es éveikben" – idézi Ancsin Lászlót a Jászberényi hősök című könyv.

Az 1989/90-es bajnokságban már a Lehel nyerte az alapszakaszt is, majd a bajnoki döntő párharcában is elég simán elintézte a Fradit, 4-1-re nyert. Az első meccsen 8-1-re nyert otthon, a másodikon egyenlíteni tudott a Ferencváros egy 5-4-es győzelemmel, de utána már nem hibázott a Lehel, 8-3-ra, 4-1-re nyert, majd az utolsó mérkőzésen otthon, hatezer néző előtt 6-0-ra ütötte ki a Fradit.

„Az oroszok érkeztével az egész közeg megváltozott, a Jászberény beledobott egy követ a tóba, aminek a hullámai messzire vertek. A média is egyre többet kezdett foglalkozni a hokival, a rádió és a tévé közvetíteni kezdte a meccseket, a Népsport pedig egyre nagyobb felületen közölt cikkeket a bajnokikról" – mondta Szeidl.

A bajnoki címig és a bajnokcsapatig azonban hosszú út vezetett. A berényi hokiélet 1977-ben kezdődött, akkor került a hűtőgépgyár közelébe egy nyitott jégpálya. Hagyományok nélkül vágtak bele az edzésekbe a fiatalok Fodor Árpád vezetésével. Szép lassan egyre jobb eredményeket értek el az utánpótlás korosztályban, majd az alsóbb osztályokban is. Jászberény örökös hátránya volt, hogy a nyitott pálya és az ottani fagyasztási technika miatt csak későn tudtak jeget készíteni. „Általában november 7-ére lett kész az első jég, de volt, hogy csak karácsonyra. Emiatt állandóan utaznunk kellett. Két órát zötyögtünk oda meg vissza is Dunaújvárosba, egy másfélórás edzésért” – mondta Bató.

Fodor után Szőke Attila vette át a csapatot, de a sikerkorszakot már az Erdélyből áttelepült Kercsó Csabával élte meg a csapat. „A jéghiány miatt mindig hátrányban voltunk, de mikor Kercsó átkerült, akkor szakmailag is sokat fejlődtünk, de mi nem voltunk igazán technikásak, az óriási akaratunk, megszállottságunk és az állóképességünk miatt voltunk versenyképesek. Olyan erőnlétünk volt, hogy két meccset le tudtunk volna játszani egymás után”– emlékezett vissza Bató. 

Kercsóval bajnok lett a Lehel, de sok feszültséget is generált a csapaton belül. Talán az állandó eredménycentrikusság miatt szinte mindig csak az első két sort játszatta, még a gyengébb és simább meccseken sem sokszor adott lehetőséget a harmadik sornak. Így sok játékosnak nem volt igazi motivációja és esélye, hogy feljebb lépjen.

A jászberényi bajnokikról legendákat mesélnek, az egész város hokilázban égett, volt, hogy négyezer néző ment ki egy-egy meccsre a 30 ezres Jászberényben. „A bajnoki döntőn mindenhol lógtak az emberek, a Szolnoki Olajtól ezerfős mobillelátót hoztak, de volt, aki pótkocsira rakott raklapokon ácsorgott. Amikor kijött az éves menetrend, a hűtőgépgyári munkások azonnal elkezdték egymás között cserélgetni a műszakokat, hogy ki tudjanak jönni a meccsekre. A Fradi elleni derbikre mindig nagyon készültek a rendőrök is, a hatvani és a szolnoki egységeket is kivezényelték, amikor ők jöttek. A vasútállomás és a pálya nincs közel egymáshoz, kilométer hosszan állt a rendőrsorfal. Ha hatkor kezdődött a meccs, szinte biztos volt, hogy a szurkolók már fél négy körül összecsapnak. Nálunk mindenki fanatikus volt, nem csak a játékosok” – idézte vissza a régi időket Bató.

A hokis a Kisstadionban is félelmetes hangulatú mérkőzéseket élt át, egyszer a fradisták például rájuk gyújtották a cserepadot. „Akkoriban a játék is sokkal durvább és alattomosabb volt, de ez elfogadott volt. A mai felfogás szerint mindkét csapat a büntetőpadon kötne ki.”

„A berényi volt az ország leghidegebb pályája, mindig fújt a szél, egyszer mínusz 17 fokot is mértek, de nem mert senki bemenni a melegedőbe, mert mire visszajöttél, már elfoglalták a helyedet" – emlékezett vissza Szeidl.

Bár megnyerte a bajnokságot a Lehel, nem volt biztos szponzora, állandóan a megszűnés fenyegette a csapatot. A következő három évben még kétszer bajnoki döntőt is játszott, és Magyar Kupát is nyert, de a bajnokságban nem tudott duplázni. „A Jászberény valahogy mindig fekete bárány volt, az 1991-es döntőn nem voltak egyenlő feltételek, a Fradinak megadtak egy olyan gólt, ami be sem ment. És míg Berényben kisebb rendbontásokért is beszüntettek egy-egy meccset a bírók, a Fradit szinte sosem büntették így" – mondta Szeidl.

Régi pálya, új pálya

A hűtőgépgyári pálya a 2000-es évek elejére megszűnt, 2007-ben a tanítóképző főiskola területén húztak fel egy új jégpályát, de ezt is csak pár hónappal ezelőtt fedték be. 2009-ben  a Lehel egykori játékosa, Nagy Zoltán egy utánpótláscsapatot hozott létre, miközben két felnőtt amatőr csapat is bajnokságokban indult. A berényiek nem csak hokiban voltak kiemelkedők, több rövidpályás gyorkorcsolyázójuk, mint Huszár Erika, Darázs Rózsa vagy Darázs Péter az olimpiára is kijutott.

A vállalható eredmények ellenére a Lehel nem tudott biztos anyagi bázist felmutatni, hiába remélték, hogy a városba kerülő svéd Electrolux nagy pénzeket áldoz a hokira, nem így történt. A szövetség kétszer is próbálkozott azzal, hogy fedett pályát építsen Jászberényben, de a saját erőt sem a város, sem a klub nem tudta hozzátenni, így meghiúsult az építkezés. Fedett pálya és pénz nélkül a Lehel nem lehetett versenyképes, így 1996/97-ben már csak a másodosztályban indult a csapat. A szurkolók ekkor sem pártoltak el, több százan még az OB III.-as meccsekre is kimentek később. A 2000-es évek elején aztán a hűtőgépgyári pálya is megszűnt, nagyon nehéz helyzetbe került berényi hoki. „A történelem elkezdte ismételni önmagát, a Jászberényi Fókák utánpótláscsapa is úgy ment a jég után az országban, ahogy mi. Mára szerencsére befedték a nyolc éve épült pályát, így évente kilenc hónapig lesz majd jég. Ez a város be lett oltva hokival, mintha nem telt volna el harminc év, ma is ugyanazok állnak a palánk mellett" – mondta Bató.